back to top
KezdőlapFormula 1Orosz Nagydíj: Vettel kiesése győzelmet hozott Hamiltonnak

Orosz Nagydíj: Vettel kiesése győzelmet hozott Hamiltonnak

-

Sokáig úgy tűnt, hogy a két Ferrari között fog eldőlni az Orosz Nagydíj győzelmének sorsa, azonban Sebastian Vettel kiesése Lewis Hamilton malmára hajtotta a vizet. A brit versenyző nyert Szocsiban, csapattársa Valtteri Bottas és Charles Leclerc előtt.

A pole-ból Leclerc, mellőle Hamilton, mögüle Vettel indulhatott.

Vettel jól kapta el a rajtot, s hamar át is vette a vezetést csapattársától.

Egy kör sem telt el, mire máris Safety Car fázis következett. Romain Grosjean kapott egy lökést, melynek következtében a tecpro falban kötött ki. Eközben Daniel Ricciardo bal hátsó defekttel gurult vissza a boxba. A visszajátszásból kiderült, hogy Grosjean és Ricciardo maguk közé szorították Antonio Giovinazzit, ez okozta a francia kiesését és az ausztrál defektjét. Giovinazzi is visszaesett a mezőny legvégére.

Három kör elteltével hagyta el a biztonsági autó a pályát. Ekkor Vettel-Leclerc-Hamilton volt a sorrend az élen, miközben remekül állt a két McLaren is: Sainz a negyedik volt Bottas előtt, Norris pedig a hatodik helyen haladt.

Kimi Räikkönen a felvételek tanúsága szerint bemozdult a rajtnál, ezért vizsgálták az esetet a versenybírák. Ezért boxutca áthajtásos büntetést kapott.

A Ferrari igen gyakran rádiózott két versenyzőjével, melyből az derült ki, hogy Leclerc némileg zokon vette azt, hogy Vettel megelőzte őt, mondván nem ezt beszélték meg előzetesen…

Hülkenberg a top 10-ben autózott, mikor kihívták kerékcserére, ám sok időt veszített, mert túl korán tették le autóját, még nem voltak készen a cserével.

Leclerc előbb teljesített a kerékcserét, mint Vettel, így a kiállásokkal meg is cserélték a sorrendet, Vettel csak Leclerc mögé tudott visszatérni. De ez volt a német legkisebb gondja, mivel autója lelassult, és ki kellett állnia a versenyből. Virtuális safety car fázis következett, ezt kihasználva pedig sokan ki is mentek kerékcserére. A VSC-vel pedig Hamilton járt igazán jól, aki így az első helyre tudott visszatérni, Leclerc és Bottas elé.

Épp csak, hogy véget ért a VSC-s fázis, George Russell állt bele a falba a Williamsszel, így aztán ténylegesen pályára érkezett újra a biztonsági autó.

Leclercet újra kihozták a boxba, így Hamilton mögé Bottas zárkózhatott fel, a monacói pedig a harmadik helyen folytathatta.

Kevin Magnussennek pályaelhagyás miatt 5 másodperc időbüntetést osztottak ki a versenyfelügyelők.

Igazán említésre méltó Alexander Albon teljesítménye, aki a mezőny végéről rajtolt, de szép előzésekkel 15 helyet jött előre és az 5. helyen végzett, közvetlenül csapattársa, Max Verstappen mögött.

Kiesett a versenyből Daniel Ricciardo és Robert Kubica is.

Versenyző Csapat Differencia
1 Lewis Hamilton Mercedes
2 Valtteri Bottas Mercedes 3.829
3 Charles Leclerc Ferrari 5.212
4 Max Verstappen Red Bull Racing 14.21
5 Alexander Albon Red Bull Racing 38.348
6 Carlos Sainz jr McLaren 45.889
7 Sergio Perez Racing Point 48.728
8 Lando Norris McLaren 57.749
9 Kevin Magnussen Haas F1 58.779
10 Nico Hülkenberg Renault 59.841
11 Lance Stroll Racing Point 60.821
12 Daniil Kvyat Toro Rosso 62.496
13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 68.91
14 Pierre Gasly Toro Rosso 70.076
15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 73.346
16 Robert Kubica Williams kiesett
17 George Russell Williams kiesett
18 Sebastian Vettel Ferrari kiesett
19 Daniel Ricciardo Renault kiesett
20 Romain Grosjean Haas F1 kiesett