back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc: Továbbra is bízom Sebastianban

Leclerc: Továbbra is bízom Sebastianban

-

Charles Leclerc elmondta, a kavarodás és a félreértések ellenére továbbra is bízik csapattársában, Sebastian Vettelben.

A monacói versenyző a rajtot követően nem bocsátkozott csatába a némettel, ugyanis a verseny előtt megbeszélték, a szélárnyék segítségével a négyszeres bajnoknak lendületet biztosítanak, így az 5-ös rajtszámú autó könnyedén el tud majd menni Lewis Hamilton mellett, megteremtve ezzel a Ferrari 1-2-t. Vettel azonban nem volt hajlandó azonnal visszaadnia a pozíciót Leclerc-nek, ugyanis a heppenheim-i úgy ítélte meg, még mindig közel van hozzájuk a Mercedes bajnoka, és így egy helycsere kockázatos lenne. Hosszas rádiózás és vitatkozás után, a Ferrari végül az optimális bokszstratégiára állította át a monacóit, így mikor a német körökkel később a kerékcseréjét követően visszament a pályára, csapattársa mögött találta magát. A versenye azonban nem volt hosszú életű, az MGU-K meghibásodott SF90-ben, így Vettel kénytelen volt feladni a futamot.

A 21 éves pilóta megszerezte végül a harmadik helyet, majd miután lenyugodott, elmondta, továbbra is bízik csapattársában.

,,A bizalom fennmaradt. Meg kell bíznunk egymásban, Sebnek is és nekem is, ugyanis úgy vélem ez a dolog a csapatnak is fontos bizonyos esetekben, jó ha tudod azt, hogy megbízhatsz a másik autóban és fordítva. Ez a dolog  létfontosságú, és igen a bizalom továbbra is ott van.”

Leclerc a verseny előtti megegyezésről is beszélt. A monacói elmondta, azért nem támadta csapattársát, mert bízott abban, hogy visszakapja pozícióját.

,,Barla húzódtam, ezzel adtam Sebnek egy kis szélárnyékot. Tudtam, hogy meg fog előzni, mind tudtuk ezt. Ezután már csak vissza kellett cserélni a pozíciókat, és ezt meg is tettük később, a bokszkiállások alatt. Aztán minden megváltozott, Sebnek technikai hibája adódott és kiállt, ám a VSC nem igazán jött jól nekünk, és utána a dolgok még tovább bonyolódtak. Igazából nem volt okom arra, hogy harcoljak ellene (Vettel), ahogy már mondtam, bíztam abban, hogy később visszacseréljük a pozíciókat, ezért sem kockáztattam.” -magyarázta Leclerc.