back to top
KezdőlapFormula 1Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

-

Lando Norris menedzselését átvette a Mercedes. Az már ismert volt, hogy 2021-től lesz újra McLaren-Mercedes a mezőnyben, hiszen mindkét fél kiadott erről közleményt, de amiről nem beszéltek, hogy a komplex pénzügyi megállapodásban komoly szerepe volt a Horatio Investmentsnek is, amely brókercéget nem más vezet, mint Adam Norris. Lando édesapja tehát komoly szerepet játszott a szerződésnél, fia pedig idén az egyik legjobb újonc a rajtrácson, akire érdemes figyelni.

A fiatal tehetségek közül pedig Lando Norris most már a Mercedes kötelékébe tartozik majd. Toto Wolff tehát George Russell és Valtteri Bottas mellé megszerezte Landót is. Egyrészt a McLarennek történő motorbeszállítás évekre garantálja az ő versenyképességüket is, a két fél együttműködése pedig Lando miatt még szorosabb lesz. És ez megnyithatja az utat akár több pilótának is, hiszen Bottas szerződése lejár 2020-ban, ahogy Hamiltoné is.

Nem csoda, hogy a Mercedes hagyta Ocon-t elmenni a Renault-hoz, hiszen ezt általában csak akkor engedik, ha van a tarsolyban valaki, aki hasonló kvalitásokkal bír, sőt még akár fejlődőképesebb is. Érdekes lehet a McLaren helyzete is, akik már gondolkodhatnak azon, hogy miképp blokkolják azt, hogy Lando a Mercedesnél kössön ki, hiszen akár a főszereplője is lehet a wokingiak jövőjének, miközben Sainz szerződése is 2020 végén lejár, ahogy a Renault erőforrások beszállítása is. Ezen motorok pénzügyi finanszírozása pedig egy spanyol biztosítótársaságnak, a Mutua Madrilenanak is köszönhető.

Mindez pedig magával vonja azt, hogy érdekes felállások lehetnek még a pilótapiacon hamarosan, és csak Charles Leclerc helye a Ferrarinál és Max Verstappené a Red Bullnál tűnik fixnek…