back to top
KezdőlapFormula 1Seidl: Fájdalmasan rossz volt a versenytempónk

Seidl: Fájdalmasan rossz volt a versenytempónk

-

Nagyon csalódott volt a Mexikói Nagydíj után a McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl. A wokingi istálló a biztató időmérő edzés után pont nélkül zárt Mexikóvárosban, aminek elsődleges oka a gyenge versenytempó a kemény keverékű gumikon.

Sainz a hetedik, Norris pedig a nyolcadik helyről kezdhette meg a vasárnapi futamot. Az első pár körök jól alakultak, de miután megkapták a kemény abroncsokat, hirtelen drasztikus mértékben visszaesett a tempójuk. A spanyol végül csak a 13. lett, a brit pedig nem fejezte be a futamot, miután az egyik bokszkiállása után rosszul rögzítették a kerekét és körhátrányba került a komplett mezőnyhöz képest.

Belgium óta ez volt az első alkalom, hogy egyik autójuk sem tudott pontot szerezni. Ráadásul az elmúlt tíz versenyből hétszer valamelyik autójuk a legjobb hatban zárt.

„Ez egy fájdalmas vasárnap volt számunkra, főleg azok után, hogy milyen remek hétvégéink voltak az elmúlt időszakban.” – kezdte Seidl. „Elsősorban a kemény gumikon voltak gondjaink, azokon nem tudtuk azt a tempót autózni, amit az azt megelőző két napon láttunk. Ki kell elemeznünk és meg kell értenünk az okokat, talán a magasabb pálya hőmérséklettel vagy valami ilyesmivel hozható összefüggésbe.”

„Mindkét autónk jól rajtolt, aztán Lando rossz bokszkiállása teljesen tönkre tette a versenyét. Később úgy döntöttünk, hogy feladjuk vele a futamot, mert az autó néhány paramétere kritikus értéket mutatott és nem akartunk kockáztatni. A versenytempónk hatalmas visszalépés volt. Ez volt az első alkalom, amikor vasárnap teljesen más tempó köszönt vissza, mint a korábbi napokon.” – folytatta.

„Rengeteg mindent lehet ebből tanulni, és ez emlékeztet minket arra, hogy rengeteg mindent kell még tennünk azért, hogy jobb csapattá váljunk.” – zárta a német.