back to top
KezdőlapFormula 1Bottas és Ricciardo kiállt Verstappen mellett

Bottas és Ricciardo kiállt Verstappen mellett

-

Max Verstappen ismét sok kritikát kapott vezetési stílusa miatt, a holland pilóta Mexikóban mindkét Mercedeses versenyzővel ‘találkozott’, Lewis Hamilton ezért finoman kritizálta is a Red Bull versenyzőjét. A brit bajnok álláspontjával Sebastian Vettel is egyet értett, szerintük a 22 éves versenyzőnek, mindig extra helyet kell hagyni, ugyanis ha ez nincs meg, akkor ütközés lesz a történet vége.

Valtteri Bottas azonban megvédte Verstappent, a finn szerint ez a történet túlságosan fel lett nagyítva, a Mercedeses versenyző elismeri, hogy a holland néha túl agresszív, de ezzel semmi baj nincs.

,,Szerintem ez az egész egy kicsit fel van fújva. Láttunk már, hogy nagyon jó futamokat és nagyon szép előzéseket is tud produkálni. Keményen és fair módon szokott versenyezni, ugyanakkor néha történnek ilyen dolgok, amit szerintem jobban felfújnak a kelleténél. Igen, ő egy agresszív versenyző, de ezzel nincs semmi baj. Nyilvánvalóan minden versenyző máshogy viselkedik, ezért mindenkit máshogy kezelsz a pályán. Unalmas lenne, ha mindannyian ugyanolyanok lennénk.” – nyilatkozta a finn versenyző a Sky Sportsnak az F1 Festival keretein belül.

Verstappen egykori csapattársa, Daniel Ricciardo és hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint Bottas, az ausztrál emellett kiemelte, ő szereti a holland stílusát.

,,Már az első naptól kezdve bizalmatlan vagyok vele szemben!” – viccelődött Ricciardo. – ,,Néha tisztában vagy azzal kivel versenyzel, néha nem. Szerintem vannak olyan pillanatok, mikor túlságosan is koncentrálsz magára a harcra és olyankor nem is esik le, kivel állsz szemben. A rajtnál azonban, ha tudod, hogy bizonyos pilóták mellől indulsz, akkor talán egy kicsit… nem is tudom. Én kedvelem őt (Verstappen), keményen harcol, és inkább mérkőznék meg olyasvalakivel, aki ilyen stílusban versenyez, mint egy olyannal, akit nem igazán érdekel a védekezés és a támadás.”