back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen szerint Hamilton legutóbbi megjegyzése tiszteletlen volt

Verstappen szerint Hamilton legutóbbi megjegyzése tiszteletlen volt

-

Max Verstappen a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, habár tiszteletlennek tartja Lewis Hamilton legutóbbi megjegyzését, mégis a szavainak vannak pozitív oldalai, ugyanis a brit elégedetlensége megmutatta, hogy a holland „belemászott a fejébe.”

A múlt heti Mexikói Nagydíjon szinte már krónikát lehetne írni a két versenyző történetéből. Az időmérő után, ahol is a Red Bull pilótája láthatóan hibázott, a Mercedes bajnoka volt az első, aki szigorú büntetést javasolt riválisának, majd amikor ezt Verstappen megkapta, a holland szólalt fel, amiatt, hogy Hamiltont nem rótták meg, ugyanis a 22 éves szerint a brit sem lassított.

A rajt után rögtön találkozott a pályán egymással a két versenyző, aminek kisebb koccanás lett a vége, Verstappen visszacsúszott egészen Valtteri Bottas mögé (akivel szintén összeért egy előzés kacspán, és defektet kapott), míg Hamilton sérült padlólemezzel versenyzett végig.

A futam utáni sajtótájékoztatón az ötszörös világbajnok elmondta, vannak olyan versenyzők, akik okosabbak és fair módon harcolna a másikkal elegendő helyet hagyva, de akadnak olyanok is, akiknek muszáj extra helyet hagyni, ha nem akarsz ütközni.

Természetesen a megjegyzés az érintetthez is eljutott, aki a következőket reagálta:

,,Az én részemről úgy tűnik, hogy ez egy buta megjegyzés volt, ugyanis mindig keményen, de fair módon versenyzek. Egyszerűen ez nem korrekt, de természetesen egyszerű valaki tekintélyét aláásni. Részemről ez rendben van. Mindig pozitív az, ha beszélnek rólad, ugyanis ez azt jelenti, hogy a fejükbe férkőztél. Én csak a saját dolgaimra fókuszálok, úgy gondolom elég, ha ennyit mondok. Ez a megjegyzés megmutatta, hogy ott vagyok a gondolataikban, szerintem ez jó dolog. Ugyanakkor én nem fogok más ellen áskálódni a sajtótájékoztatón. Természetesen szeretek keményen harcolni, de ha azt akarják, hogy mögöttük maradjak, akkor talán jobb, ha otthon maradnak. Harcolni akarok mindenkivel, ugyanis ezért vagyunk itt, versenyzők vagyunk a Formula 1-ben, úgy gondolom mi vagyunk a legjobbak, továbbá a győzelemért küzdünk, ez az életünk.”