back to top
KezdőlapFormula 1Massának nem tetszik a a 2021-es autók hátsó szárnya

Massának nem tetszik a a 2021-es autók hátsó szárnya

-

Az ex Forma-1-es pilóta, Felipe Massa elmondta véleményét a 2021-es autókról. Mint kiderült, a brazil egyáltalán nem szimpatizál az új hátsó szárny dizájnnal. Az új autót a Liberty Media és az FIA emberei mutatták be még az Amerikai Nagydíj előtt.

Massa az olasz motorsport.com-nak adott interjújában elmondta, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség embereinek változtatnia kellene a hátsó szárnyakon. „Néhány megoldás eléggé érdekes, azonban a hátsó szárnyat nem szeretem, ugyanis én valamit biztosan másképp csináltam volna,” – ismerte el a Ferrari egykori versenyzője.

„Azonban azt hiszem, hogy az együléses versenyautók másabbak lesznek majd valamivel, mint amit a bemutatón láthattunk. Az újabb híreket követően majd okosabbak leszünk a témával kapcsolatban. Véleményem szerint az autó az csak egy része ennek a dolognak. Egy olyan bajnokságra van szükség, ami érdekli a nézőközönséget, ez a végső cél.”