back to top
KezdőlapFormula 1Robin Räikkönen lelkesebb a gokartozás iránt, mint amire apja számított

Robin Räikkönen lelkesebb a gokartozás iránt, mint amire apja számított

-

Kimi Räikkönen kisfia, Robin már négy éves, és idén már belekóstolt a gokartozásba is. A kis srác nagyon lelkes, persze érthető ez, hiszen egy F1-es világbajnok az édesapja.

A minap Räikkönen meg is osztott egy fotót és egy videót, melyen fiával gokartozik, a következő szöveggel: „Csapattársak 2035-ben”.

A Forma-1-ben aligha, de már bajnokságban még akár össze is jöhet, hiszen ekkor Robin 20, Kimi pedig 56 éves lesz. Valószínűbb azonban, hogy Kimi ekkor már jobban a háttérbe vonul majd és fia karrierjét egyengeti. Nem is lenne ez ellenére, de jelenleg elsősorban csak az a lényeg, hogy Robin élvezi.

„Nem érdekel ez, a lényeg, hogy jól érzi magát, már egy ideje szerette volna ezt (gokartozni), és azt mondtam, hogy csak idén nyártól, szóval időről-időre vezetünk azóta.” – mondta a 40 éves versenyző. „Nem mondom meg neki, hogyan vezessen és nem nézzük az időt sem.”

Minden úgy és annyi ideig történik, amíg Robin élvezi azt.

„Ha nem akar visszamenni (gokartozni), akkor hazamegyünk. Ez nem arról szól, hogy eldöntsük, hogy jó-e ebben, vagy sem, csak öt éves lesz, így ez egyáltalán nem lényeges.”

Mindettől függetlenül Kimi büszkén nézi fiát, aki lelkesebb, mint azt ő várta.

„Többet vezet, mint amire számítottam, néha csak két kör ez, és olykor persze gyakrabban menne vezetni, de néha nincs időm. Nem egyszerű ez Svájcban, de szerencsére találtunk egy gokart pályát a közelben.”