back to top
KezdőlapFormula 1Vettel szerint a pályán kell válaszolniuk a kritikákra

Vettel szerint a pályán kell válaszolniuk a kritikákra

-

Sebastian Vettel nem igazán foglalkozik Max Verstappen megjegyzésével, ugyanakkor éretlennek találta riválisa vádaskodását. A német viszont nem szeretne szócsatába bonyolódni, inkább a pályán tenne pontot az ügy végére.

A Red Bull pilótája az austini verseny után egyértelműen tudtára adta mindenkinek, mit gondol a Ferrari rossz teljesítményéről. A 22 éves versenyző úgy érezte az osztrákok levele és a kiadott direktíva megállította a vörösöket, és egyenesen csalással vádolta őket a holland Ziggo Sportnak nyilatkozva.

Vettelt is megkérdezték a csütörtöki napon arról, mit gondol Verstappen szavairól, a 32 éves pilóta éretlennek titulálta a Red Bull versenyzőjét, és elmondta, nem kívánkozik médiaháborút indítani, és nem is igazán érdekli mit mondanak az ellenfelek.

Nos, úgy vélem, korunk egyik velejárója az, hogy rengeteg embernek van olyan érzése, hogy el kell mondania a véleményét. A múlthoz képest az a különbség, hogy ezek meghallgatásra is lelnek még azelőtt, hogy ignorálnák őket. Mindenkinek meg van a joga ahhoz, hogy azt mondjon amit akar, és ha ő ezt gondolja, akkor ezt gondolja, nyilván nekünk erről más a véleményünk.

A négyszeres világbajnok ugyanakkor hozzátette, a riválisaiknak a szombati időmérőn nyújtott teljesítményükre érdekes módon nem volt panasza.

Ahogy már mondtam, mindenki azt mond amit akar, nem hinném, hogy a csapatból bárki is ez megérintene. Úgy vélem ezek a megjegyzések nem érettek és nem tükrözik a profizmust sem. Ugyanakkor értem, miért érdekes számotokra az, hogy erre reagáljak és válaszoljak, de engem ez az ügy nem érdekkel. Különben is a legjobb válasz a részünkről az lenne, ha minden visszatérne a normális kerékvágásba. Nem vagyunk büszkék a vasárnapi teljesítményünkre, ugyanakkor érdekes, a szombati napunkra nem érkezett panasz. Vasárnap több területen is szenvedtünk, nem voltak optimálisak a beállításaink, és a gumikat sem kezeltük jól, ezeken tehát még dolgoznunk kell. Ám ahogy mondtam, ha ezt akarja gondolni, akkor gondolja ezt, ha másik héten éppen más lesz a fejében, hát legyen, minket ez nem nagyon érdekel.

Vettel továbbá elmondta, visszaesésüket nem a direktíva idézte el, egyszerűen csak más beállításokat választottak:

Nem, egyáltalán nem veszítettünk a motorerőnkből. Egy kicsit nagyobb leszorítóerővel mentünk, mint a többiek. Az időmérőn egyértelműen látszott, hogy van egy kis előnyünk az egyenesekben, igaz nem annyi, amennyi szokott lenni, de például a kanyarokban már kisebb volt a hátrányunk. Én nem tudtam teljesíteni a versenyt, és igen, Charles-nak nem volt meg a szokásos tempója, de tudom, hogy mindez nem emiatt (technikai direktíva) volt.