back to top
KezdőlapFormula 1A Mercedes versenyzői szerint jövőre a Red Bullal is számolniuk kell

A Mercedes versenyzői szerint jövőre a Red Bullal is számolniuk kell

-

Az elmúlt évekhez képest mindenképp szorosabb csata várható a soron következő, 2020-as szezonban. Legalábbis a top 3 csapat között.

Minden bizonnyal továbbra is erős lesz a Mercedes, és ha nem hoznak rossz stratégiai döntéseket, illetve nem hibáznak versenyzőik, akkor a Ferrari is komoly esélyekkel indul.

Hozzájuk azonban jövőre már jó eséllyel betársul a Red Bull is, akiknek nem titkolt céljuk, hogy 2020-ban bajnoki címhez segítsék Max Verstappent.

A Red Bullt hajtó Honda erőforrás egyre javul, ezt pedig a Mercedes versenyzői is érzékelik.

„Nagyszerű látni, egy újabb erős gyártót.” – mondta Lewis Hamilton. „Remélem ez azt jelenti hogy komoly hármas harcunk lesz a következő szezonban. Ez jó lenne az F1-nek.”

Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas úgy véli, hogy benne lehet a pakliban, hogy a Red Bull-Honda megelőzi a Mercedest.

„Tudtuk, hogy erősek lesznek, de szerintem még jobbak lettek, mint arra számítottunk, különösen az egyenesekben.”

Hasonlóan látja ezt 1998 és 1999 világbajnoka, Mika Häkkinen is.

„A ritka levegős Interlagosban a Honda gyorsabb volt a Ferrariknál és a két Mercedesnél.” – mondta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett rovatában.

Verstappen nem titkolt szándéka, hogy ő legyen minden idők legfiatalabb F1-es világbajnoka, ehhez pedig nyernie kell 2020-ban,

„Szerintem sokat tanultunk az utóbbi időben, szóval remélhetőleg ez egy jó jel a következő évre.” – mondta Verstappen. „A Honda jelentős mértékben fejlődött, szóval ezzel nagyon elégedett vagyok.