back to top
Kezdőlape-MobilityDiriyah rendezné az első éjszakai ePrix-t 2020-ban

Diriyah rendezné az első éjszakai ePrix-t 2020-ban

-

A szaudi ePrix szervezői és promótere szeretné, ha az éjszakai Formula E verseny helyszíne Ad Diriyah lenne.

Előkészítik a terveket, hogy világítási rendszert tudjanak telepíteni a pályára annak érdekében, hogy a pálya átmenjen az FIA szigorú homologizációs folyamatán. Így akár már jövőre sor kerülhetne az első elektromos versenyre a fények alatt.

Már az idei versenyt is hírbe hozták egy éjszakai időponttal, de a bonyolult infrastruktúra miatt elvetették az ötletet. A szervezők azonban nem mondtak le a lehetőségről, most újra napirendre tűzték a változtatást.

Carlo Boutgay, a Diriyah ePrix promótere megerősítette, az a céljuk, harmadjára is vendégül láthassák a mezőnyt, és a terv már mozgásba lendült, hogy a következő verseny világítással együtt fenntartható legyen.

„Már találtunk egy könnyebb megoldást, de az csak 60-70%-ban biztosítaná a fentarthatóságot. Most arra törekszunk, teljesen szennyezésmentes legyen a megoldás, ez pedig némi időt vesz igénybe.”

„Nálunk azt is érdemes figyelembe venni, hogy egy utcai pályáról van szó, tehát maga a pálya időszakosan létezik. Két héttel a verseny előtt építjük meg, és öt nappal utána közutak vannak a helyén.”

„Ha éjszakai futamban gondolkozunk, annak egyrészt lebonthatónak, másrészt fenntarthatónak kell lennie. Ezért teljesen másról beszélünk, mint az bahreini vagy abu dhabi pályák esetében.”

A verseny szervezői azért is érzik szükségét a változtatásnak, mert az jobban idomulna a helyi szokásokhoz. Pénteken törölni kellett az autogramosztást, mert nem volt elég néző a helyszínen.

„A péntek olyan nekünk, mint az európaiaknak a szombat. Ilyenkor összegyűlik a család, együtt ebédelünk, imádkozunk, és legfeljebb késő délután hagyjuk el a házat.” – magyarázta Boutgay.

A versenyeket valóban nem sokan nézték a helyszínről. A hétvége része volt egy nagyobb koncertsorozat is, és az események között négy óra volt az ütemterv szerint.

„Utólag belátjuk, túl hosszú volt a szünet. 37 ezer ember jött el pénteken, de többségük este 6 érkezett. Már átbeszéltük, így jövőre van egy tervünk, hogyan oldjuk ezt meg.”