back to top
KezdőlapFormula 1Abu Dhabi Nagydíj: Hamiltoné az évad utolsó pole pozíciója

Abu Dhabi Nagydíj: Hamiltoné az évad utolsó pole pozíciója

-

Lewis Hamilton nyerte az időmérőt, a második legjobb időt ugyan Valtteri Bottas autózta, de ő a büntetései miatt a rajtrács végéről rajtolhat majd, a harmadik Max Verstappen lett, de a startot az első sorból várhatja vasárnap.

Elsőként Alexander Albon hajtott ki a pályára, őt a két Haas, a két Alfa Romeo, Kubica és Grosjean követte. Szép lassan mindenki kilátogatott a Yas Marina Circuit aszfaltcsíkjára, Max Verstappen első körével demonstrálta terveit, rögtön az élre ugrott, Charles Leclerc próbálta felvenni a hollanddal a versenyt, az első két szektorban lilult is az ideje, de az utolsóban tetemes hátrányt szedett össze, így második lett. Eközben Lewis Hamilton vette át vezetést, míg Sebastian Vettel ismét piruettezett egyet.

A hatszoros világbajnok érdekes hibára lett figyelmes, ülése elkezdett mozogni, ami igazán frusztrálta a britet, körét azonban nem szakította meg. Bottas, aki  a mezőny végéről kezdheti meg majd a holnapi futamot, futott egy leggyorsabb kört, ám öröme nem tartott sokáig, ugyanis a pozíciót csapattársa elvette tőle.

Romain Grosjean eközben a rádióban panaszkodott, ugyanis a bokszutcában ráengedték az egyik Toro Rossót, az FIA a kvalifikáció után vizsgálja majd az esetet. A Q1-et tehát Hamilton nyerte, Albon és Bottas előtt. Grosjean, Giovinazzi, Räikkönen, Russell és Kubica azonban búcsúzni kényszerült.

A Q2-ben is Albon nyitotta a táncot, ami nem tetszett a brit-thai versenyzőnek, ugyanis ő a gyors körén nem kapott szélárnyékot. Lewis Hamilton és Max Verstappen közepes keverékű abroncsokkal körözgetett, míg a Ferrari két versenyzője lágy gumikon autózta a legjobb körét. Hamilton az élre ugrott, őt Leclerc és Vettel követte. Verstappen mögött Sainz érkezett, aki szintén piros oldalfalú abroncsokkal érte el az ötödik helyet. Az utolsó percekben szinte mindenki kihajtott a pályára, hogy jobb időt fusson előző körénél, ám a  próbálkozás végül Gaslynak, Strollnak, Hülkenbergnek, Kvjatnak és Magnussennek nem sikerült. Az utolsó pillanatban Charles Leclerc meglepte a mezőnyt, közepes keverékeken az élre ugrott, így ő azokon az abroncsokon rajtolhat, míg a top csapatok versenyzőik közül csak a négyszeres világbajnok rajtolhat majd a lágyakon holnap.

Albon kívánsága valóra vált, ugyanis a McLaren versenyzői merészkedtek ki először a pályára a Q3-ban, ám nem sokáig maradtak társaság nélkül, Ricciardon kívül ugyanis mindenki elkezdte a játszmát. Az első párbajt Hamilton nyerte, mögé Verstappen és Bottas zárkózott fel. Leclerc és Vettel csak a negyedik és ötödik legjobb időt autózta, Albon bejött a hatodik helyre, Ricciardo, Sainz, Norris és Hülkenberg volt mögöttük a sorrend. A második próbálkozásra szinte mindenki egyszerre jött ki, így megint tumultus alakult ki a pályán. Leclerc nem tudta elkezdeni a mért körért, csapatrádióban Vettelre panaszkodott, aki lelassított előtte, így a monacói végül nem próbálkozhatott.

Hamilton javított idején, megdöntötte a pályacsúcsot, és megnyerte az időmérőt, Bottas lett a második, ám a helyét nem tarthatja meg büntetései miatt. A harmadik legjobb időt Verstappen autózta. Leclerc a negyedik, Vettel az ötödik, Albon a hatodik helyet szerezte meg. A top csapatok mögött Norris végzett, Ricciardo a nyolcadik időt autózta, míg Sainz és Hülkenberg lett az első tíz sorrendje.

1    Lewis Hamilton Mercedes 1:34.779
2    Valtteri Bottas Mercedes 1:34.973 0.194
3    Max Verstappen Red Bull 1:35.139 0.360
4    Charles Leclerc Ferrari 1:35.219 0.440
5    Sebastian Vettel Ferrari 1:35.339 0.560
6    Alexander Albon Red Bull 1:35.682 0.903
7    Lando Norris McLaren 1:36.436 1.657
8    Daniel Ricciardo Renault 1:36.456 1.677
9    Carlos Sainz McLaren 1:36.459 1.680
10    Nico Hülkenberg Renault 1:37.710 2.931
11    Sergio Perez Racing Point 1:37.055
12    Pierre Gasly Toro Rosso 1:37.089
13    Lance Stroll Racing Point 1:37.103
14    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:37.141
15    Kevin Magnussen Haas 1:37.254
16    Romain Grosjean Haas 1:38.051
17    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:38.114
18    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:38.383
19    George Russell Williams 1:38.717
20    Robert Kubica Williams 1:39.236