back to top
KezdőlapFormula 1Verstappenek nem áll szándékában elhagyni a Red Bullt

Verstappenek nem áll szándékában elhagyni a Red Bullt

-

Max Verstappen elmondta, hogy egyáltalán nem áll céljában elhagyni a Red Bull csapatát. A holland fiatal ezzel rácáfolt azokra a pletykákra, miszerint akár már a 2021-es szezonban a Mercedesnél köthet ki.

Verstappen még a 2016-os Spanyol Nagydíjon csatlakozott az energiaitalosokhoz, miután egy évet már eltöltött a Toro Rossonál 2015-ben. A holland négy év alatt számos dobogós helyezést és nyolc győzelmet tudott bezsebelni, az idei szezonban pedig először sikerült az egyéni bajnokság első három helyezettje közé.

Azonban Verstappen hiába szerzett három győzelmet és előzte meg a Ferrarikat az összetettben, Lewis Hamiltont nem tudta legyőzni, aki idén a hatodik világbajnoki címét szerezte meg, ezzel jelentősen megközelítve a rekordtartó Michael Schumachert, akinek hét cím van a neve mellett.

Mivel a brackleyi istálló tovább folytatta dominanciáját a turbó-hibrid érában, Verstappen elárulta, hogy otthon érzi magát a Red Bullnál és nem tervez csapatot váltani. „Ők juttattak be a Forma-1-, szóval ez egy fajta hűség a részemről,” – mondta a holland. „Azonban ezen a szakaszon túl vagyunk már, de még mindig elégedett vagyok jelenlegi helyemmel.

„Élvezem a közös munkát velük: ez egy remek emberekből álló csoport. Otthon érzem magam, ami egy versenyző számára nagyon fontos tényező. Az is fontos, hogy a csapat nagyra értékeli a munkámat. Mindenki rendkívüli módon motivált, szóval nincs okom váltani.”

Verstappen hozzátette, hogy annak ellenére örül az idei szezonban elért eredményeinek, hogy valós esélye nem volt a bajnoki címre. „Bajnokságokat akarok nyerni, szóval, ha ez alapján nézem a dolgokat, akkor nem zártam jó évet,” – válaszolta a nyolcszoros futamgyőztes arra a kérdésre, miszerint elérte-e az idei szezonra kitűzött céljait. „Azonban a körülményeket is figyelembe véve, azt hiszem egy izgalmas szezonon vagyunk túl.

„Különösen a szezon elején voltak jó pillanatain, ugyanis kiegyensúlyozottan tudtunk lenni, folyamatosan tudtuk szerezni a dobogós helyezéseket és három alkalommal még a győzelmet is sikerült elcsípnünk. Szóval határozottan boldog vagyok. Az összes évet figyelembe véve, elmondhatom, hogy rengeteget fejlődtem. Én egy olyan ember vagyok, aki magasra teszi a mércét, szóval én mindig fejlődni akarok. Még egy győzelemnél is azt mondhatom magamnak, hogy valamit akár jobban is csinálhattál volna.