back to top
KezdőlapFormula 1Kimi majom, Minttu porondmester, Bereznay Dani énekelt

Kimi majom, Minttu porondmester, Bereznay Dani énekelt

-

Igen komoly évzáró bulit tartott a minap az Alfa Romeo Racing. A téma pedig a cirkusz volt. Az esemény vélhetően beöltözős bulinak volt hirdetve, amit Mr és Mrs Räikkönen, valamint menedzsere, Sami Visa és pára, komolyan is. Nagyon komoly öltözetben mentek a partira, ahova a képek tanulsága szerint úgy érkeztek meg, hogy Kimi már akkor sem volt szomjas.

A finn versenyző majom jelmezt öltött – úgy tűnik, nagyon kedveli az emberszabású állatokat, emlékezzünk csak vissza arra, mikor évekkel ezelőtt haverjaival gorilla jelmezben jelent meg egy motorcsónak versenyen; ezen kívül elmondása szerint az egyik kedvenc trófeája az a gorilla formájú, amit tavaly a francia futamon nyert…

Minttu eközben nagyon stílusos porondmesterre hajazó ruhát öltött, cilinderrel.

Az is kiderült a partin, hogy a Räikkönen házaspár elég jó erőben van. A vurstliból ismert kalapácsos erőnléti játékot is kipróbálták a vendégek. Bereznay Dani és Antonio Giovinazzi kb a 60-as „erősségűt” ütött a kalapáccsal, míg Kimi, sőt Minttu is rávágott egy akkorát, hogy az erősséget jelző súly(?) koppanásig, a 100-asig ugrott.

Räikkönen szemmel láthatóan jól érezte magát, és sokat nevetett, kedvenc Singha sörével a kezében.

A partin egyébként Bereznay Dani is színpadra lépett, egyrészt, mint csapattag persze, másrészt pedig énekelt is.

Alább mutatjuk, mit énekelt Dani, még alább pedig képeket és videókat mutatunk Räikkönenék mulatásáról. 😀

View this post on Instagram

Full blown circus today!

A post shared by Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) on

View this post on Instagram

Just a casual Friday night at home?

A post shared by Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) on

View this post on Instagram

Just sharing a beer with @kimimatiasraikkonen ???? . 13th Dec. 2019 – I’ve marked this date forever now. The day Kimi Raikkonen, and I repeat, Kimi Raikkonen, GRABS ME and puts his arm around me to talk about life and racing.? . 17 years ago I was happy to see him take over from Mika at McLaren, and then this happens.? Friday the 13th not so doomed after all, unreal. . Of course it goes without saying, big thank you to @alfaromeoracing & @sauberesports for inviting us out to the party and treat us all like the family we are. Plenty of great memories to cherish for a long time, and i’m nothing but grateful. ???? . #KimiForPresident #AlfaRomeoRacing #Esports #F1 #Christmas

A post shared by Salih Timur Saltunç (@salihtimursaltunc) on