back to top
KezdőlapFormula 1Red Bull: A Renault megszegte az ígéretét, a Honda nem

Red Bull: A Renault megszegte az ígéretét, a Honda nem

-

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke csapata 2019-es évéről beszélt, és az új motorszállítójukat, a Hondát dicsérte.

A bikások idén váltottak Renault-ról Hondára, és mondhatni eredményes szezont zártak. Három győzelmet, két pole pozíciót és egy bajnoki harmadik helyet szereztek Max Verstappen révén.

A japánok idén három lépcsőben fejlesztették az erőforrásukat, és a negyedik, vagyis utolsó specifikációval pedig remek eredményekkel zárták az idényt. Horner szerint erre a Renault nem lett volna képes.

„Néhány helyszínen nagyon jó autónk volt idén, és a közös fejlődés a Hondával illetve az üzemanyagpartnerünkkel, az Exxon Mobillal pozitív eredményeket hozott” – értékelt Horner. „A Honda első győzelme ugye a hazai versenyünkön, Ausztriában jött, ez elképesztő mennyiségű érzelmet váltott ki mindenkiből. Nagyon keményen dolgoztak, hogy ezt elérjék egy rendkívül nehéz időszak után a hibridéra elejéről. Már régóta ez az első év, amikor teljesítve lettek a nekünk ígértek. A mostani egy másfajta partneri viszony, egy igazi társulás. Csak meg kell nézni, mennyit jelent a Hondának, ha elérnek egy jó eredményt: érzelmeket, büszkeséget, elégedettséget.”