back to top
KezdőlapFormula 1Latifi: Két rossz szezon miatt nem szabad megítélni a Williamst

Latifi: Két rossz szezon miatt nem szabad megítélni a Williamst

-

Nicholas Latifi megvédte a Williamst, akiknek az a célja, hogy 2020-ban sikeresen kilábaljanak abból a gödörből, amiben már két éve ücsörögnek. A kanadai pilóta szerint a grovei istállót nem ez alapján a két rossz év alapján kellene megítélni.

Latifi a Williams teszt és fejlesztő pilótája volt a 2019-es szezon során, az idei szezonban pedig őt választották George Russell csapattársának, miután a visszatérő Robert Kubica nem hosszabbította meg a szerződését a groveiakkal és távozott a csapattól.

A Williams mindössze nyolc pontot tudott szerezni az elmúlt két Forma-1-es szezon során. Ebből következik, hogy a legutolsó két évben a konstruktőri bajnokság utolsó helyén végzett a Sir Frank Williams által alapított legendás istálló.

„Újoncként belevágni a Forma-1-be mindig is nehéz, ugyanis a sorozatnak megvannak a saját maga kihívásai,” – mondta a kanadai. „Egy nagyszerű csapat versenyzője lehetek már az első évemben. Hatalmas történelemmel rendelkeznek, számos fiatal pilótát neveltek ki az évek során és ők a Forma-1 egyik legeredményesebb csapata.

„Szóval úgy gondolom, hogy két sikertelen év nem befolyásolhatja a csapat történelmét. Mindenkiben hiszek, akit láttam, az idei szezonban a csapatnál dolgozni. Remélhetőleg a dolgozók képesek lesznek megoldani majd a problémákat és abban is bízom, hogy jövőre már a középmezőny tagjai leszünk újfent. Nagyon várom már a szezont, hogy megláthassam, hogy mit leszek képes csinálni a csapatért.”

Latifi ennek ellenére felhívta a figyelmet arra, hogy közel sem biztos a Williams formajavulása 2020-ra, szerinte egy igazi kihívás lesz majd ez számukra. „Őszintén nem tudom, hogy milyen kihívások várnak majd az F1-ben. Tudom, hogy rengeteg mindent kell majd megtanulnom, azonban az idei szezonban számos első szabadedzésen vezethettem a csapat autóját. Tudom, hogy mire számíthatok majd az autóban ülve.

„Jól érzem magam itt, a környezet már az első naptól fogva nagyszerű. Otthon tudom érezni magam, ami rendkívül fontos, amikor megérkezel egy új csapathoz, különösen, ha egy Forma-1-eshez. Szóval igen, már nagyon várom.”