back to top
KezdőlapFormula 1Wolff: Schumachernek is része van a sikereinkben

Wolff: Schumachernek is része van a sikereinkben

-

Toto Wolff szerint Michael Schumachert is azon személyek között kell emlegetni, akiknek nagy szerepók van a Mercedes kiemelkedő sikereiben.

A rekordbajnok 2010-ben a Mercedes versenyzőjeként tért vissza a Forma-1-be, miután a német gyártó felvásárolta az előző évben siker sikerre halmozó Brawn GP-t.  Gyári csapatként viszonylag versenyképesek voltak a kezdetektől, ám erőforrások hiányában a Ferrarival és a Red Bullal nem tudták felvenni a versenyt.

2012-ben azonban Michael Schumacher igencsak erősen lobbizott több pénzért, amit a Mercedes akkori vezetője Norbert Haug is támogatott. 2013-ra pedig már jóval magasabb költségvetésből gazdálkodhattak, ám Schumacher helyére Hamilton érkezett, a csapat irányítását pedig Toto Wolff vette át.

„Michaelnek óriási része van a Mercedes sikereiben.” – kezdte az osztrák. „Ha nem lett volna a Brawn GP, és Norbert azon elképzelése nélkül, miszerint Michael legyen a sztár versenyzője a mostani sikereink nem lennének. A vezetőség hozzáállása 2012 és 2013 között jelentősen megváltozott.” – folytatta.

Wolff azt is elmesélte, hogy 2012-ben még Williams részvényesként kérte ki a Mercedes az ő véleményét, hogy hogyan lehetne bajnokká tenni az istállót.

„Külsős személyként kértek fel egy összehasonlításra, hogy vajon a csapat szerveződése és az erőforrása alkalmasak-e az elvárások megfelelésére, vagyis a világbajnoki címre. Volt egy kis különbség az elvárás és a valóság között. A reális elvárások akkoriban a harmadik és a hatodik hely közötti pozíciók voltak az én szememben. Úgy gondoltam, hogy a 2014-es új szabályok remek lehetőséget adhatnak a célok elérésére, végül pedig megkaptuk 2013-ra a nagyobb költségvetést.” – mesélte.