back to top
KezdőlapFormula 1Perez is felszólalt a közvetítések hiányosságai miatt

Perez is felszólalt a közvetítések hiányosságai miatt

-

A Racing Point pilótája, Sergio Perez szerint a Forma-1 közvetítői előtt még sok munka áll, hogy egy-egy hétvége legizgalmasabb pillanatait meg tudják mutatni.

Perez Lando Norris McLarenjével küzdött az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében, és végül le is győzte a britet, ami a bajnokság tizedik helyét jelentette számára. Ugyanígy Carlos Sainz előzött egyet a másik McLarenben, ő a bajnokság hatodik helyéért. Mindez nem látszott a tévén, mivel Hamilton éppen akkor fejezte be nyertes körét.

„A legfőbb probléma szerintem a csapatok közti különbség. Ha a középmezőnyt nézzük, szinte azonos körülmények vannak, és nagy a versengés a csapatok között. Elképesztő, csak mindezt a TV nem mutatja. A rendezők nem végzik valami jól a dolgukat.” – nyilatkozta Perez a motorsport.com-nak.

A már említett Sainz is sokszor kritizálta már, hogy nem látszódnak a kiscsapatok a képernyőn. Szeptemberben pedig szót emelt az ellen, hogy a Szingapúri Nagydíj utolsó köreiben a tizenegyedik helyért folyó, négyautós és izgalmas csata is kimaradt a közvetítésből.

A végül kiskirályi címet jelentő előzéséről ennyit mondott:

Remélem, majd megmutatják. Ha nem, hát voltam már csalódott életemben, nem fogok sokáig bánkódni rajta. De sokan beszéltek a bajnoki hatodik helyről ezen a hétvégén is, ráadásul az utolsó körig szoros volt a csata.”