back to top
KezdőlapFormula 1Doornbos is meglepődött Verstappen új szerződésén

Doornbos is meglepődött Verstappen új szerződésén

-

A korábbi Forma-1-es versenyző, Robert Doornbos is meglepetésnek érzi Max Verstappen hosszútávú szerződtetését a Red Bullal. Voltak olyanok, mint például Mika Salo, aki a hosszabbítást nagyon is várta, ő is meglepődött, amikor bejelentették, hogy Verstappen 2023 végéig hosszabbít. Doornbos a holland NPO 1 csatornának nyilatkozott:

„Magam is versenyeztem a Red Bullnak, így még mindig vannak belsős informátoraim. Tudtam, hogy valamiben mesterkednek, de hogy ilyen hosszú távon elkötelezi magát valaki, az meglepő a Forma-1-ben. Ebben a sportágban soha nem mernek hosszútávú szerződéseket kötni egy versenyzővel, kivéve ha már több világbajnoki címet is nyertek együtt. Ez a hűség egyfajta bizonyosság is, pedig ezen év után sok minden megváltozik majd a Forma-1-ben. Ugyanakkor 2020-ban szerintem harcolhat majd a bajnoki címért.”

Dr. Helmut Marko is elárulta, hogy amilyen korán csak lehetett megpróbálta megszerezni az aláírását már a karácsonyi szünetben, mert valóban aggódott, hogy Verstappen 2021-re a Mercedeshez igazol. Egyes vélemények szerint megtriplázta a fiatal holland az éves bevételeit, így akár 40 millió eurót is kereshet egy szezonban. Doornbos erről ennyit mondott:

„A Red Bull magas színvonalon működik, így ő is tudja, hogy mi fogadja ott és mennyire értékelik versenyzőként. Azt hiszem, együtt egy szép fejezethez érkeztek most.”