back to top
KezdőlapFormula 1Újabb rangos díjra jelölték Lewis Hamiltont és a Mercedest

Újabb rangos díjra jelölték Lewis Hamiltont és a Mercedest

-

Nyilvánossá vált a 2020-as Laureus-díj jelöltjeinek névsora. A jubileumi, huszadik díjátadón összesen hét különböző kategóriában hirdetnek győztest, amelyből háromban autosportos vonatkozás is van.

Az év férfi sportolója listáján helyett kapott a Forma-1 35 éves, hatszoros világbajnok versenyzője Lewis Hamilton, akinek igen komoly riválisai is lesznek e díjért.

A brit jelölése mellett az szólt, hogy rendkívül fölényesen szerezte meg a hatodik bajnoki koronáját, a 21 versenyből 11-et behúzott és sok mutatóban megközelítette a rekordokat. Ebben a kategóriában korábban csak Michael Schumacher (kétszer) és Sebastian Vettel (egyszer) tudott diadalmaskodni.

Az Év Csapata kategóriában ott található a Mercedes csapat neve is, a német gyártó tavaly zsinórban hatodik alkalommal ünnepeltek kettős bajnoki címet. Ők 2018-ban már elnyerték ezt a díjat.

A harmadik autosportos jelölt pedig az Év Visszatérője kategóriában található, Sophia Flörsch a 2018-as Makaói Nagydíjon szenvedett egy brutális balesetet, ami után képes volt visszatérni a versenypályára.

A sportlói Oscarnak is nevezett díjakat pénteken, Berlinben adják majd át.

Laureus Az Év Férfi Sportolója díj jelöltjei

Lewis Hamilton (GBR) autóversenyző

Eliud Kipchoge (KEN) atléta

Marc Marquez (SPA) motorversenyző

Lionel Messi (ARG) labdarúgó

Rafael Nadal (SPA) teniszező

Tiger Woods (USA) golfozó

Laureus Az Év Csapata díj jelöltjei

Liverpool (ENG) labdarúgás

Mercedes AMG F1 Team

dél-afrikai rögbi válogatott

spanyol férfi kosárlabda válogatott

Toronto Raptors (CAN) kosárlabda

amerikai női labdarúgó válogatott

Laureus Az Év Visszatérője díj jelöltjei

Nathan Adrian (USA) úszó

Sophia Flörsch (GER) autóversenyző

Christian Lealiifano (AUS) rögbis

Kawhi Leonard (USA) kosárlabdázó

Liverpool (ENG) labdarúgás

Andy Murray (GBR) teniszező