back to top
KezdőlapFormula 1Már áll a bokszutca épülete Hanoiban

Már áll a bokszutca épülete Hanoiban

-

Hivatalos képeken mutatták be a szervezők a Vietnami Nagydíj helyszínéül szolgáló pálya bokszutca épületét. A Hanoiban felépült komplexum három szintes és viszonylag rövid, 300 méter hosszú.

Április első hétvégéjén kerül megrendezésre a Forma-1 első Vietnami Nagydíja Hanoiban, ami a szezon harmadik állomása lesz. Éppen ezért az építkezések már előrehaladott állapotban vannak, ennek eredményeként pedig a bokszutca épülete is teljesen elkészült.

Az épülettel együtt a bokszutca is teljesen kész lett, ami a fentebb említett méretekből kikövetkeztethetően elég rövid lesz. Hermann Tilke főtervező szerint szándákosan ilyen rövidre tervezték, ezzel is egynél több bokszkiállásra akarják ösztönözni a csapatokat. A bokszépületen erősen dominálnak a vietnami kulturális jegyek.

„Ez egy fontos pillanat a Hanoi Circuit építése során és egy újabb fontos mérföldkő az első Forma-1-es vietnami hétvége felé vezető úton. A bokszépület tervezése során a Thang Long birodalmi citadella és a az Irodalom Temploma ihletett meg minket. A pálya maga már közel teljesen kész van, és a lelátók is épülnek, miközben az izgalom egyre fokozódik, ahogy közeledik a verseny időpontja. Készen állunk és már nagyon várjuk, hogy találkozzunk Hanoiban.” – nyilatkozta a pálya vezetője Le Ngoc Chi.

Fotó: Vietnam Grand Prix Corporation
Fotó: Vietnam Grand Prix Corporation