back to top
KezdőlapFormula 1Schumacher egykori stratégája a Formula Renault Eurocup-ban folytatja

Schumacher egykori stratégája a Formula Renault Eurocup-ban folytatja

-

Luca Baldisseri – aki a Ferrari egyik legfontosabb stratégája volt a Schumacher érában – egy teljesen új dologba vágott bele. Az olasz szakember a Formula Renault Eurocupban szereplő GRS csapatának lesz a vezető mérnöke.

Az 57 éves Baldisseri a korábbiakban már be lett jelentve, mint az amerikai Formula 4-ben induló Jensen Global Advisors csapatának technikai igazgatója, azonban az olasz meggondolta magát és inkább a Spanish Global Race Services istállójának ajánlatát választotta. A Ferrari egykori stratégája már a W Series novemberi tesztjén is megjelent, ahol két újoncát, Belen Garcia és Xavier Lloveras munkáját segítette.

Baldisseri először 1989-ben lett tagja a maranellói istállónak, és első körben Gerhard Berger és Eddie Irvine versenymérnöke volt, a 2000-es szezontól pedig az akkor még kétszeres világbajnokkal, Michael Schumacherrel kezdett el dolgozni. A németnek pont ebben az évben sikerült megtörnie a Ferrari huszonegy évig tartó bajnoki nyeretlenségét, a többi pedig már történelem.

Az olasz mérnök sikerei tovább folytatódtak: 2003-ban már a német legenda stratégájaként dolgozhatott a Ferrari pit wall-ján. Baldisseri egyik legemlékezetesebb versenye a 2004-es Francia Nagydíj volt, amikor Schumacher még úgy is volt képes volt megszerezni a győzelmet Magny Coursban, hogy négy alkalommal látogatta meg a boxutcát. 2006-ban egy új szerepkört kapott: ő lett a maranellóiak pályaüzemeltetéséért felelős vezetője egészen addig, amíg a Ferrari akkori technikai igazgatója, Ross Brawn el nem távolította őt.

Amikor azonban a Ferrari még pontokat sem volt képes szerezni a 2009-es szezon elején, Baldisserit azonnal visszahívták és azzal bízták meg, hogy mentorálja az olasz istálló akkori junior pilótáit. Az olasz veterán olyan fiatalokat vett a szárnya alá, mint például Sergio Pérez, Jules Bianchi vagy éppen Lance Stroll.

Az egykori stratégának köszönhető a Ferrari Florida Winter Seriesnek a megalapítása, ami például Max Verstappen első együléses sorozata volt 2014-ban. Baldisseri 2016-ban távozott a Scuderiától és egykori mentoráltjával , Stroll-lal együtt a Williamshez igazolt. A grovei alakulatnál a 2017-es szezon végén ideiglenesen lett a kanadai versenymérnöke, mialatt Stroll addigi versenymérnöke, James Urwin apasági szabadságon volt.

A tíz versenyhétvégéből álló Eurocup – ami a Formula Renault ötvenedik szezonja lesz – az áprilisi 17-19-ei monzai hétvégével vesz majd kezdetét és a novemberben esedékes hétvégével zárul majd Abu-Dhabiban.