back to top
KezdőlapFormula 1A Renault elmagyarázta miért maradt "csendben" a Ferrari ügyében

A Renault elmagyarázta miért maradt „csendben” a Ferrari ügyében

-

A 2019-es szezon utolsó harmada a Ferrariról és erőforrása legalitásáról szólt. A Red Bull és a Mercedes összefogva próbált ellenszert találni a vörösök ellen, majd ennek eredményeként az osztrák csapat levelet írt az FIA-nak, amiben bizonyos megoldások szabályosságát firtatta.

A Szövetség technikai direktívákkal válaszolt a kérdésekre, majd az Amerikai Nagydíjon a Ferrari fölénye szinte elolvadt. Természetesen megkezdődött az ujjal mutogatás, Max Verstappen nyíltan csalással vádolta a vörösöket. Az FIA a Brazil Nagydíj után elvitte a Scuderia, a Haas és a Red Bull üzemanyagrendszerét, ám szabálytalanságot nem találtak a gyanúba keveredett istállónál.

Mindeközben a Renault szépen csendben végig nézte, ahogy a Mercedes és a Honda motorokkal felszerelt Red Bull a nyilvánosságot bevonva kutat a maranellói csapat után. A francia alakulat motorfejlesztő részlegének vezetője elmondta, a látszat ellenére nem hallgattak, a kérdéseiket feltették az FIA-nak, csak épp az véleményük szerint nem tartozott a nyilvánosságra.

,,Azt nem mondanám, hogy csendben maradtunk, csak nem beszéltünk erről nyíltan. A kérdéseink az FIA-nak szóltak, nem a nyilvánosságnak. Az említett csapatok, mint a Red Bull és a Mercedes a másik utat választották.” – nyilatkozta Remi Taffin az Amus-nak.

A Renault szakembere hozzátette, nem mindig biztosak abban, hogy jól értelmezték a szabályokat, ezért az ilyen esetekben kikérik a Szövetség véleményét.

,,Néha előfordul, hogy valakinek támad pár ötlete, hogyan lehetne előnyt szerezni, ám nem mindig biztos abban, hogy megfelelően értelmezte a szabályokat. Ilyenkor magyarázatot kérsz. Ha az FIA elégedett azzal amit csináltál, akkor nem fogod azt a nyilvánosságra hozni, ugyanis az megoldásod által szerzett előnyöket magadnak akarod megtartani.”