back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen versenyről versenyre képes fejlődni

Verstappen versenyről versenyre képes fejlődni

-

Max Verstappen úgy véli, hogy még egy futamgyőzelmet követően is képes megtalálni a módját, hogy még tovább fejlődjön és még jobb legyen a pályán. A 22 éves hollandot a jövő egyik nagy bajnokaként emlegetik és lehet, hogy ez az a tulajdonsága, ami kiemeli őt az átlag versenyzők közül?

A Red Bull holland versenyzőjét az eddigi 105 versenyéből 8 alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején. A 22 éves Verstappennek a nyolc győzelméért komolyan meg kellett dolgozni, beleértve a tavalyi Német Nagydíjon aratott sikerét, ahol még maga is megfordult a verseny során. Még egy olyan nehéz győzelem után is – mint az a hockeinheimi volt – a holland szerint mindig van lehetőség fejlődni.

„Még akár a győzelem is jobbá válhat egy fokkal. Néhányan úgy ünneplik meg a győzelmeiket, mint ha mindent jól csináltak volna. Azonban én még a sikereim után is gondolkodom dolgokon és ez így volt velem már egészen kisgyerek korom óta. Ez édesapám miatt van, aki hatalmas szerepet vállalt ebben. A győzelmeimet követően azt mondtam neki: ’nyertem’. Erre ő ezt felelete: ’Igen, de itt és ott pedig hibáztál,’– idézi a fiatal holland szavai az Auto Zeitung.

Jos – aki szintén Forma-1-es versenyző volt – ugyanis szinte soha nem volt megelégedve fia teljesítményével és ezzel azt akarta elérni, hogy a fia közel a határon autózzon. „Mindig is kritikus volt velem és kielemezte minden egyes hibámat. Néha ezzel ugyan nem értettem egyet, azonban ma már értem, hogy miért viselkedett így velem anno. Elég vicces, de ez a fajta módszer rendkívül hasznos volt a számomra.”.