back to top
KezdőlapFormula 1Jogi lépéseket indítottak a Ferrari SF1000 ellen

Jogi lépéseket indítottak a Ferrari SF1000 ellen

-

A Codacons nevű olasz szervezet, mely fogyasztói jogokkal és környezetvédelemmel foglakozik, arra kéri az olasz kormányt, hogy lépjen fel a Ferrari 2020-as versenygépe, az SF1000 ellen. Jobban mondva annak bemutatott festése miatt.

Egészen pontosan a Mission Winnow márkajelzés zavarja őket.

A Mission Winnow ugyanis, mint ismert a Philip Morris dohányipari vállalat kampánya. A dohányipar számára azonban tilos a reklámozás. A Mission Winnow bár már tavaly is rajta volt a Ferrarikon, és a legtöbb országban elegendőnek is bizonyult érvelésük, mi szerint ez egy modern és fenntartható filozófiát „reklámoz” és semmi köze semmilyen dohánytermékhez, egyes helyeken mégsem nézik ezt jó szemmel.

A Codacons azonban azért reklamál, mert Olaszországban a közvetett dohányreklámok is tiltottak.

„A minisztérium döntése alapján megerősítjük, hogy jogi eljárást indítunk a Ferrari ellen.” – mondta a Codacons elnöke, Carlo Rienzi az olasz AutoMotonak. „Kérelmezni fogjuk, hogy az új SF100-et, melyet tegnap(előtt) mutattak be a Reggio Emiliában, foglalják le.”