back to top
KezdőlapAutomobilA Hyundai évnyitóján jártunk, bemutatkoztak az idei márka nagyköveteik

A Hyundai évnyitóján jártunk, bemutatkoztak az idei márka nagyköveteik

-

A Hyundai Hungary nyitotta azon komolyabb hazai sajtótájékoztatók sorát, amely 2020-ban az első jelentős „motorsportosnak” volt mondható. Természetesen ott volt 2019 FIA WTCR világkupa győztese Michelisz Norbi, épp egy olyan fázisban, amikor hivatalosan még nem jelenthető ki, hogy idén is a túraautó világkupán indul. Persze mindannyian azért sejtjük hogy ott lesz, és a dél-koreai márkával, a csapatnál érthetően az ő helye a legbiztosabb jelenleg.

Nagykövetasszonnyá vált Kiss Ramóna is, akit anyai, színésznői és műsorvezetői szerepben ismert, de mi emlékszünk még rá a pár szezont megélt Ladies Cupból. Egyáltalán nem ment Rami ott újoncként rosszul, és most is megerősítette, hogy élete egyik legszebb korszakaként tekint arra, amikor autóversenyző lehetett. Azt persze már csak megsúgta, hogy vezetett azóta lóerőben még gazdagabb járgányt is, mint egykoron. Most azonban egy Tucson lesz az új partnere.

Rácz Jenőtől egzakt értékelést kaptunk a sajtóebédről is, de a mondandójában inkább azt emelte ki, hogy miért is lesz hasznos az a családi SUV amelyet választott a mindennapjaiban. Kis túlzással, de akár főzhet is benne, ami egy séfnek biztosan szempont.

Zárásként kifejezetten figyelmesnek és környezettudatosnak gondoljuk azt, hogy olyan bevásárlótáskát kaptunk a Hyundaitól, amely e márkakereskedések korábbi elhasználódott zászlóiból készült, és baranyai közepesen súlyos értelmi fogyatékos fiatalok és felnőttek készítettek el.