back to top
KezdőlapTouring CarTCRÍme az első idei WTCR autó – az új Cupra León Conpetición!

Íme az első idei WTCR autó – az új Cupra León Conpetición!

-

A Cupra erre a szezonra merőben új autóval készül, és elektromos bemutatójával is mindenkit megelőzött.

Az eddig használt León TCR-t a León Competición TCR váltja, míg a szintén most bemutatott e-Racer immár hivatalosan is első lett az elektromos túraautók közül.

„Már a TCR autók megjelenésénél is ott voltunk, most folytatjuk az új területek feltárását két új autónkkal.” – mondta Jaime Puig, a Cupra Racing igazgatója.

Mindkét autót azért terveztük, hogy a legmagasabb szinten versenyezzenek. Versenyképességet szeretnénk ajánlani a partnereinknek, mert a TCR és ETCR szabályzatát figyelembe véve terveztünk meg az autóinkat.”

Az ETCR programjukről annyit tudni még, hogy az autót fejlesztő Mattias Ekström, illetve még a WTCC-ben megforduló Jordi Gené lesznek a pilótáik. Ekström számára ráadásul az új formátum sem lesz teljesen ismeretlen, hiszen ralikrossz világbajnoki címet szerzett még 2016-ben.

CUPRA e-Racer, racingline.hu
Fotó: Cupra, e-Racer

„Izgatott vagyok, hogy ennek része lehetek.” – mondta a kétszeres DTM-bajnok. „A sorozat elindításától tudom, ez jó sorozat lesz versenyzés szempontjából. Várom már a goodwoodi bemutatót.”