back to top
KezdőlapFormula 1A Racing Point a középmezőny legjobbja szeretne lenni idén

A Racing Point a középmezőny legjobbja szeretne lenni idén

-

Racing Point célja 2020-ban, hogy a középmezőny élére kerüljenek, vagyis a negyedik helyen végezzenek, ez pedig Marc Surer szerint reális cél.

Tavaly ezt a pozíciót a McLaren birtokolta, míg a rózsaszínek a 7. helyet szerezték meg.

Idén egyelőre arról szólnak a Racing Pointtal kapcsolatos hírek, hogy a tulajdonos Lawrence Stroll Aston Martin részesedést vásárolt, és jövőre a Racing Pointot át is keresztelik Aston Martinra, valamint arról, hogy az idei autójuk a Mercedes tavalyi versenygépének mása.

„Lemásolták a tavalyi Mercedest és úgy tűnik, hogy ez rendkívül jól működik.” – mondta az egykori F1-es versenyző Marc Surer a Sport1-nek. „A csapatnak hirtelen lett egy autója, ami egyértelműen a negyedik helyen van.”

„A McLaren szintjén vagyunk.” – ezt a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul mondta. „A Racing Point egy kicsit előrébb van.”

A Racing Point pedig talán még önmagát is meglepte.

„Túlszárnyaltuk az elvárásainkat.” – mondta a csapat technikai vezetője, Andy Green.

A csapat mexikói versenyzője, Sergio Perez is elégedett: „Nagyon jó autónk van. Teljesen másmilyennek érzem és jobbnak érzem minden nap.”

Az előrelépés pedig nagyban köszönhető Stroll befektetésének.

„Korábban nem volt pénzünk arra, hogy valami teljesen újat építsünk.” – mondta a csapatfőnök, Otmar Szafnauer. „Mindig arra kényszerültünk, hogy félig az előző évi autót használjuk.”

A csapat egykori tulajdonosa,Vijay Mallya úgy véli, hogy „kis szerencsével” idén már pár futamgyőzelmet is szerezhet a Racing Point.