back to top
KezdőlapFormula 1Perezt nem zavarják a „rózsaszín Mercedeses” pletykák

Perezt nem zavarják a „rózsaszín Mercedeses” pletykák

-

Sergio Perez tiszta vizet öntött pohárba a Racing Point idei autója kapcsán. A mexikói pilóta leszögezte, hogy a RP20 nem a Mercedes 2019-ben használt autója.

A silverstonei istálló – akik a hetedik helyet szerezte meg a tavalyi konstruktőri bajnokságban a McLaren, a Renault és a Toro Rosso (Alpha Tauri) mögött – az idei tesztszezon eddigi legnagyobb meglepetését produkálták egy olyan autóval, ami nagy mértékben hasonlít a Mercedes 2019-es konstrukciójához, a W10-hez.

„Nem érdekel, ha „rózsaszín Mercedesként” emlegetik az autónkat,” – mondta Pérez a szezonközi tesztek helyszínén Barcelonában. „Amíg úgy működik, mint az autó, amihez hasonlítják a mienket, addig minden rendben lesz.

„Nem kérdés, hogy minden csapat fejlődött, de a valós sorrendről majd Melbourne-ben fogunk valós képet kapni. Szerintem már az első versenytől fogva versenyképesek tudunk lenni,” – tette hozzá a mexikói.

A Lawrence Stroll vezette istálló teljesítményét látva még a Ferrari is úgy gondolja, hogy a Racing Point komoly veszélyt jelenthet majd rájuk 2020-ban.

„Szerintem közel lesznek hozzánk,” – véli az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto. „Ez nem meglepő, csak rá kell nézned az autójuk alakjára. Veszély jelenthetnek ránk, azonban a Ferrari egy erős csapat és képesek leszünk jól fejleszteni az autónkat a szezon során.”