back to top
KezdőlapFormula 1Andreas Seidl szolidaritásból Melborune-ben maradt

Andreas Seidl szolidaritásból Melborune-ben maradt

-

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke szolidaritásból Melbourne-ben maradt.

A Forma-1-es Ausztrál Nagydíj még azelőtt véget ért, mielőtt elkezdődhetett volna. Csütörtökön miután a wokingi csapat egyik dolgozójának pozitív lett a koronavírus tesztje, és az istálló kijelentette nem veszt részt az eseményen, úrrá lett a káosz a sportágon. A Sky és a BBC az eset után pár órával bejelentette, hogy törlik nagydíjat, ám a hivatalos megerősítés csak helyi idő szerint péntek reggel érkezett meg.

A csapattagok ezután repülőre szálltak és elindultak haza felé, kivéve a McLarent ahol is további 14 személyt kellett karanténba helyezni a hotelbe, ugyanis ők közeli kapcsolatban voltak a pozitív eredményt produkáló dolgozóval. Seidl az AutoBild-nek megerősítette, ő is Melbourne-ben marad.

,,Az éjszaka folyamán elrendeztem a csapatot, és én szolidaritásból itt maradok Melbourne-ben.” -nyilatkozta a német vezető.

Mindeközben az is kiderült, hogy Seidl volt az aki elrendelte csapata visszavonulását az után miután az egyik munkatársuk teszt eredménye pozitív lett.

,,Azonnal cselekednem kellett. A döntésemet maradéktalanul támogatták a csapat tulajdonosai. Számomra nem volt más lehetőség,  a dolgozóink biztonsága mindennél fontosabb.” -tette hozzá a csapatfőnök.

Most két hét önkéntes karantén vár azokra akik elutaztak az első hétvégére.

Sebastian Vettel egyike volt azoknak, akik még a döntés előtt távoztak Melbourne-ből. A versenyzőt megkérdezték arról, fél-e attól, hogy másnál is pozitív lesz a teszt, a német így felelt:

,,Nem tudom. Hogyan is válaszolhatnék erre? Talán igen. Nem vagyok szakértő, de értesüléseim szerint, vannak olyan emberek, akiknél kimutatták és nem látni semmit. Nem produkálják a tüneteket.”

Alex Wurz a GPDA elnöke szintén elutazott Melbourne-be, ám ő sem hagyta el pénteken a szállodát. Ernst Hausleitner az ORF kommentátora, elmondta, miért döntöttek így:

,,Nem mentem be a paddockba és a kollégám Alex Wurz se, a hotelbe maradtunk. Túl nagy volt a kockázat, meg akartuk várni a teszt eredményeket. Be kell vallanom alábecsültem a fejlemények drámaiságát. A szervezők még a bokszutca látogatást sem törölték, ami elég nagy felelőtlenség volt a részükről.”