back to top
KezdőlapFormula 1Marko létre akart hozni egy „Korona-tábort”, hogy megfertőzze a versenyzőit

Marko létre akart hozni egy „Korona-tábort”, hogy megfertőzze a versenyzőit

-

A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko egy „Korona-tábort” szeretett volna rendezni a Red Bull versenyzői számára, hogy direkt megfertőzze őket a COVID-19-cel.

Az osztrák – akiről köztudott, hogy szinte mindig Dietrich Mateschitz-cel vitatta meg az elképzeléseit – állítólag kitette volna pilótáit a koronavírus által okozott veszélyeknek, hogy a jövőben már immúnisak legyenek rá és ne kelljen vele foglalkozniuk, ha a szezon végre kezdetét veszi.

Marko az osztrák ORF-nek adott nyilatkozatában ezt mondta: „Négy Forma-1-es versenyzővel és emellett nyolc-tíz juniorral rendelkezünk.

„Az ötlet az volt, hogy rendezzünk egy tábort, ahol időtöltésként mentális és fizikai kihívásokkal terheltük volna a versenyzőinket. A kihívások mellett ez a tábor a pilótáink megfertőzésre is alkalmas lett volna.

„Életerős fiatalokról beszélünk, akiknek az immunrendszere rendkívül erős és emellett egészségesek is. Ebben a helyzetben készen álltak volna a szezonra, és nem kellett volna aggódniuk a vírus miatt.  Készen állhattak volna egy olyan szezonra, ami, ha egyszer kezdetét veszi, rendkívül nehéz lesz a többihez képest.”

Amíg Marko komolyan vette ezt az ötletet, addig a Red Bull háza táján egyáltalán nem támogatták az elképzelést, ami miatt azonnal el is vetették a gondolatot.

Marko hozzátette, hogy most már inkább a versenyzőik mentális és a fizikai felkészülése, sem mint, hogy immúnissá tegye őket a koronavírusra.

„Például Max Vertsappen sokkal több online versenyen vesz részt, mint valóson. Nagyon komolyan csinálja a szimulátoros versenyzést és naponta akár több versenyt is teljesír,” – mondta a Red Bull tanácsadója.

„Ugyanakkor mindegyok versenyzőnek ott van a saját fizikoteraputája, akik jelen vannak a versenyzőik edzései során. Ez a létező legjobb módja az edzésnek.

„Ha egy 15-18 versenyből álló szezonunk lesz, az nagyon, nagyon nehéz lesz. Nem lesz lehetőséged komolyabb lehetőséged arra, hogy fejleszd az állóképességedet, szóval a mostani időt erre kell felhasználni.”