back to top
KezdőlapFormula 1Erősebb motorral kezdené meg a szezont a Ferrari

Erősebb motorral kezdené meg a szezont a Ferrari

-

A Ferrari egy olyan erőforráson dolgozik, ami 20 lóerővel is gyorsabb lehet.

A Forma-1 jelenleg pihen, a gyárak a zárva vannak, és a korlátozásokat még a motorrészlegekre is kiterjesztették. Ám ez nem azt jelenti, hogy az előre hozott nyári szünet előtt, a csapatok nem munkálkodtak a fejlesztéseken. Olasz lapértesülések szerint Maranellóban már az új hajsásláncon dolgoztak, ami 20 lóerővel gyorsabb lehet, mint az elődje. Ha a szigorításokat enyhítik és újra folytatódhat majd a munka, akkor az új egységnek a tesztpadon is teljesítenie kell ahhoz, hogy bevethető legyen.

A 065/2 tehát az újraindított szezon első versenyén debütálhat, míg elődje a 065/1 nem kerül már bevetésre. A barcelonai teszteken egy másik erőforrás muzsikált az olaszok autójában, míg a 065/1-es egység a melbourne-i fejlesztési csomag részét képezte volna. Azonban Ausztráliában nem rendezték meg a futamot, és mivel a vörösök nem szeretnének lemaradni a fejlesztési versenyben, az 1-es verziót nem akarják használni.

Egyes lapértesülések szerint a Gualtieri és Zimmermann által vezetett motorrészleg, az új 6 hengeres erőforrás hengerfejeit úgy tervezte, hogy azok magasabb hőmérsékleti tartományban működjenek. Ennek köszönhetően az égéskamrában nagyobb nyomás jön létre. Ez a jelenség hozhatja a konyhára azt a plusz 20 lóerőt, ami nem mellesleg pótolná a tavalyi ellenőrzések miatt elvesztett teljesítményt.

Vajon mivel rukkolhatnak elő még a vörösök a nyáron?

Jelenleg ugyan nem tudnak dolgozni az SF1000 névre hallgató autón, mégis számítani lehet arra, hogy az újraindított szezon első fordulóján egy különböző konstrukciót láthatunk majd. Kisebb aero változtatások is szóba kerülhetnek, valamint egy új orrkúppal is előrukkolhatnak.