back to top
KezdőlapFormula 1Brown: A Forma-1 simán meglenne a Ferrari nélkül

Brown: A Forma-1 simán meglenne a Ferrari nélkül

-

Elég kemény reakciót váltott ki a McLaren sportigazgatójából, Zak Brownból a Ferrari ismételt kiszállással való fenyegetőzése. Az amerikai szerint a Forma-1 egésze fontosabb, mint egyetlen csapat.

A Ferrari nem tetszését az váltotta, hogy 2021-re az FIA az eredetihez képest még tovább szeretné csökkenteni a költségvetési plafont. Ez ismételten komoly reakciókat váltott ki az emberekből, de mind közül talán Zak Brown szavai a legsúlyosabbak. Ő egyenesen azt mondta, hogy ha ennyire menni akarnak, akkor menjenek, mert a Forma-1 simán túlél a Ferrari nélkül is.

A McLaren vezetője médiumoknak tartott videóinterjúban fejtette ki a véleményét Binotto szavairól.

„A kommentárok, amiket olvastam egyáltalán nem egyértelműek, ellentmondanak egymásnak és nem a valóságot tükrözik.” – utalt Binotto megjegyzéseire.

Miután a Scuderia főnöke kijelentette, hogy ha tovább csökken a plafon, akkor ők kilépnek a sorozatból, a Ferrari sajtóosztálya igyekezett korrigálni ezen kijelentésen, ez eredményezte Brown fenti szavait.

„Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy mit reagálja rá.” – folytatta. „Szerintem azt már mindannyian felismertük, hogy az egyik legnehezebb krízisben vagyunk, van egy súlyos helyzet, amit a világ a közelmúltban átélt. Komplett országok és teljes iparágak állnak le.”

Brown szerint az olasz kollégájának a reakciója túlzó, és egyben súlyos hiba is.

„Elrejti az igazságot. A világon minden más elnök, miniszterelnök vagy vezető azon dolgozik, hogy minél gyorsabban kezeljük ezt a helyzetet.” – jegyezte meg.

A csapatok és az FIA között javában zajlanak az egyeztetések a gazdasági hatások enyhítésére, számos ötlet felröppent már, ám ebben a helyzetben fontos lenne az összefogás.

„Végezetül az FIA-nak és a Forma-1-nek közösen be kellene állni az ügy mögé. Nem hiszem, hogy a Ferrari bármit is meg tudna vétózni, ha elégséges egyetértés születik. Nem örülnék neki, ha itt hagynák ezt a sportot, utálom ha bármelyik csapat is kiszáll, sosem erre törekszünk. Ugyanakkor azt is hiszem, hogy a Forma-1 18 autóval is simán túlélne, és a maradék motorgyártók is szívesen kisegítenék az erőforrás híján maradt Haas és Alfa Romeo csapatokat.” – vélekedett.

„Másfelől viszont ha túl magasra rakjuk a költségvetési plafont, akkor ezzel elriasztjuk azon gyártókat, akik szívesen beszállnának. Ilyen keret mellett 14 autóval sem maradna meg a sorozat, de 16-nál is necces. A Forma-1 a Ferrari nélkül is fent tudna maradni, de szeretném, hogy maradjnak. Velük sokkal jobb ez a sport.” – zárta.