back to top
KezdőlapFormula 1Giacomelli: Verstappen már 3-4 alkalommal meghalt volna a 80-as években

Giacomelli: Verstappen már 3-4 alkalommal meghalt volna a 80-as években

-

Bruno Giacomelli szerint Max Verstappen a korábbi generációk versenyautóiban nem lett volna hosszú életű.

A McLaren egykori pilótája 1977 és 1983 között volt tagja a mezőnynek, míg 1990-ben egy évre ismételten visszatért. Az olasz ex-versenyző, aki megtapasztalhatta a „veszélyes F1-et” úgy véli, a fiatalabb generációban már nincs meg az a bizonyos félelem, mint a hőskor szereplőiben, ugyanis az F1 veszélytelenebb, mint hajdanán. Pont ezért a mostani pilóták  kevesebb eséllyel élnék túl a régmúlt versenyeit.

,,Ha az eredményeket nézzük, Michael Schumacher hét világbajnok címet szerzett, míg Juan Manuel Fangio ötöt. Ugyanakkor Fangio mindezt más autóban nyerte, egy olyan időszakban, ahol az emberek ebbe belehaltak, érted mire akarok kilyukadni? Tudod mit jelent ezt? Azt jelenti, hogy az a Verstappen, ha a 80-as évek konstrukcióit vezetné, már háromszor-négyszer meghalt volna. A mostani versenyzők már nem félnek az F1-es autóktól, mert ezek a gépek már túlságosan biztonságosak.”

Giacomelli ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy manapság már könnyebb elvezetni ezeket a konstrukciókat, mint a régebbi versenygépeket, sőt a csapatok között lévő nagy különbségekre is kitért:

,,Van 45 gomb a kormányukon, de mégis a bokszból kapnak utasításokat azzal kapcsolatban, hogyan és mit állítgassanak rajta. Ezeket a darabokat egyszerűbb irányítani, sőt a váltó is majdhogynem automata. Könnyebb vezetni ezeket az autókat, teljesíteni velük, viszont egy teljesen más történet. A konstrukciók a döntő szerepet kaptak a sportban. Egy középszerű pilóta is jó teljesítményt tud nyújtani egy nagyon versenyképes autóban, míg egy kiemelkedő versenyző már nem fog brillírozni egy gyengébb versenygépben. Ez nem újdonság ugyan, hiszen a motorsportban ez már csak így megy, de azért lehetett anno látni egy Wolfot és Hesketh-et az élen Jody Schekter vagy James Hunt mellett. Manapság ez nem lehetséges, mert a Mercedes a Ferrari és a Red Bull valamint a mezőny többi taga között óriási a különbség.”