back to top
KezdőlapFormula 1Három helyszínt nem tartalmaz az előzetes versenynaptár

Három helyszínt nem tartalmaz az előzetes versenynaptár

-

A holland, a kanadai és a szingapúri helyszínek hiányoznak a Forma-1 legfrissebben kiadott versenynaptárában. Emiatt pedig nagyon úgy fest, hogy ezeknek a versenyeknek az elhalasztását előbb vagy utóbb, de be fogja jelenteni a Liberty Media.

A koronavírus kialakult helyzet miatt eddig az Ausztrál, a Monacói és a Francia Nagydíjat kellett törölni a száguldó cirkusz versenynaptárából – ami a maga 22 versenyével a sportág történetének leghosszabb naptára lett volna.

Az F1 vezetőinek terveit számos tényező befolyásolja. A járványhelyzet fejlődésével nagyon könnyen megváltozhatnak a dolgok a versenyt rendező országok szabályozásaiban, valamint egyes országokban szeptemberig vannak érvényben a kijárási korlátozások, amik igencsak megnehezíti a versenyzők dolgát.

Emellett az F1 még a reklámszerződésekről is tárgyalásokat folytat a helyszínekkel. Állítólag egyes helyszínek még a zárt kapus versenyek esetén is ki fogják fizetni a versenyrendezés jogának teljes árát, amíg a tengerentúli versenyek valószínűleg ennek az összegnek csupán egy részét fogják kifizetni.

Mindeközben Hockenheim is bejelentkezett azzal, hogy versenyt szeretnének rendezni a 2020-as szezonban, ha a Liberty Medianak nem sikerül egy végleges időpontot találnia a Brit Nagydíj szervezőivel.

Szingapúr és Montreál elvesztése egyáltalán nem meglepő, ugyanis előbbit egy utcai pályán, utóbbit pedig egy szigeten rendezik és mindkét helyzetben hatalmas előkészületekre lenne szükség az esemény megrendezésére.

Hollandiát pedig szigorú kijárási korlátozások hátráltatják és ők pedig nem hajlandók zárt kapuk mögött rendezni Zandvoortban, ami miatt ők is kiestek a pikszisből.

A Formula 2 és Formula 3-as csapatok nemrégiben kapták meg a beosztásukat a versenyekről, amik lényegében egy időben vannak egyes Forma-1-es versenyekkel.

A tervezett versenynaptár optimálisnak tűnik, ugyanis megfelel a Liberty Media jelenlegi nézeteinek. Chase Carey ugyanis nem régiben azt nyilatkozta, hogy a járványhelyzet ellenére 18-19 versenyt szeretne megtartani az idei szezonban.

A tervezett versenynaptár:

1 07.05. ?? Osztrák Nagydíj Red Bull Ring
2 07.12.
07.19.
3 07.26. ?? Brit/?? Német
Nagydíj
Silverstone/
Hockenheim
4 08.02.
5 08.09. ?? Magyar Nagydíj Hungaroring
08.16.
6 08.23. ?? Spanyol Nagydíj Barcelona
7 08.30. ?? Belga Nagydíj Spa
8 09.06. ?? Olasz Nagydíj Monza
09.13.
9 09.20. ?? Azeri Nagydíj Baku
10 09.27. ?? Orosz Nagydíj Szocsi
11 10.04. ?? Kínai Nagydíj Sanghaj
12 10.11. ?? Japán Nagydíj Suzuka
10.18.
13 10.25. ?? USA Nagydíj Austin
14 11.01. ?? Mexikói Nagydíj Mexikóváros
15 11.08. ?? Brazil Nagydíj Interlagos
11.15.
16 11.22. ?? Vietnámi Nagydíj Hanoi
17 11.29. ?? Bahreini Nagydíj Szakhír
18 12.06.
19 12.13. ?? Abu Dhabi Nagydíj Abu Dhabi