back to top
KezdőlapFormula 1Sainz felidézte a Ferrarival folytatott "furcsa" tárgyalásokat

Sainz felidézte a Ferrarival folytatott „furcsa” tárgyalásokat

-

Carlos Sainz a Ferrarival folytatott tárgyalásokat furcsának titulálta, de ugyanakkor nagyon különleges az a számára, hogy jövőre vörös overallt húzhat.

Miután a Scuderia és Sebastian Vettel bejelentette, hogy 2021-ben elválnak útjaik, az olaszok nem tétlenkedtek és két nappal az esemény után bejelentették, hogy a spanyol versenyzőt viszik Maranellóba. A 25 éves pilóta  ugyanakkor furcsának találta azt a helyzetet, amibe bele csöppent, ugyanis ezúttal nem személyes találkozások kapcsán született meg az egyesség.

,,Nagyon különleges hetek voltak, de úgy tárgyalni, hogy közben nem látjátok egymást elég furcsa. Otthon voltam édesapámmal és kapcsolatban voltam folyamatosan a menedzseremmel is, így a végén sikerült nagyon jól összehoznunk a dolgokat.” -nyilatkozta a spanyol az olasz Sky Sportsnak.

Sainz ugyan megérti rajongói korai lelkesedését az elkövetkezendő évek kapcsán, ám ő  jelenlegi csapatára szeretne koncentrálni:

,,Mindenki 2021-re gondol már, de még itt van a McLaren. Köszönettel tartozom az egész csapatnak azért, amit tettek értem. Alig várom már, hogy újra találkozhassak velük és személyesen is köszönetet mondjak. Vissza fogok térni Wokingba és újra munkába állok. Azt gondoltam, sokan csalódottak lesznek majd a bejelentés miatt, ám ehelyett sok pozitív üzenetet kaptam, amit a pályán szeretnék majd meghálálni. Tudom, hogy itt, Spanyolországban már a 2021-es évre gondolnak és arra, hogy majd a Ferrariban láthatnak a győzelmekért és a dobogós helyezésekért küzdeni. Viszont én szeretném ezt most még a fiókba tenni, és szeretnék most csak a McLarenre gondolni.”- tette hozzá Sainz.