back to top
KezdőlapFormula 1A Liberty Media számít arra, hogy a koronavírus hatással lesz a nézőszámokra

A Liberty Media számít arra, hogy a koronavírus hatással lesz a nézőszámokra

-

Ha minden a terv szerint halad, a Forma-1 2020-as szezonja júliusban startol. Kezdetben természetesen zárt kapus versenyeket fognak rendezni, de ha később lehetnek is nézők, a Liberty Media arra számít, hogy a koronavírus okozta krízis meg fog látszani a nézőszámokban.

Legalábbis a vezérigazgató, Greg Maffei ezt is számításba veszi. A részvényesek sajtótájékoztatóján elárulta, a krízis következményei jelenleg a legnagyobb ismeretlent jelentik. Habár azt gondolja, a világ sportjai alkalmazkodni fognak az új helyzethez és tudnak majd működni, megvannak a kétségei, hogy olyan lesz-e a rendszer, mint eddig.

„A legjobbakat reméljük, ami a gyógyszereket és a vakcinát illeti, de ezekre nem alapozhatunk” – jelentette ki, miközben felvetette, hogy a versenyek nem lesznek ugyanazok. „Az események ugyanolyan mértékű profitot hoznak majd, mint a múltban? Ezt majd meglátjuk. Lépésről-lépésre haladunk és óvatosan állunk hozzá.”

A Liberty ugyanakkor úgy gondolja, hogy a helyszíneken történő bevételkiesést kompenzálni tudják a televíziós jogok bevételei, melyek mindig is nagyobb bevételforrást jelentettek.