back to top
KezdőlapTouring CarWTCRA WTCR bejelentette, hol és mikor lesznek a versenyek 2020-ban!

A WTCR bejelentette, hol és mikor lesznek a versenyek 2020-ban!

-

Az idei WTCR bajnokság hat hétvégéből és tizenhat versenyből áll majd, és mindegyikre európai porondon kerül majd sor.

„A cél az volt, hogy minél több versenyt fussunk, hogy megvédjük a dolgozók munkáját és a sportot. Mostanában nem látni, a különböző kormányok milyen döntéseket hoznak majd, az Európán kívüli futamokhoz pedig kellett volna valamilyen előzetes biztosíték.” – magyarázta Francois Ribeiro, a sorozat promótere.

Az első két hétvégén, Ausztriában és Németországban kettő, míg a fennmaradókon három verseny lesz. A versenyhétvégék további menetrendjét pedig két-két szabadedzés és háromrészes időmérők alkotják majd.

„Tízről hatra esett vissza a helyszínek száma, ez pedig lehetőséget nyújt arra, hogy visszatérjünk a háromfutamos formátumhoz. Ez egyrészt a bajnokság nívójának megőrzése miatt tesszük, másrészt a közvetítési partnereink felé is tartozunk bizonyos kötelezettségekkel.”

Mindez azt is jelenti, hogy a világkupa ázsiai része törlésre került az utazási korlátozások miatt. Ribeiro kiemelte, a mostani döntés kulcsfontosságú volt az idei szezon megmentése céljából.

„Az ázsiai piac nagyban hozzájárult a bajnokság sikerességéhez, ezért köszönöm az eddigi közreműködést a versenyek szervezőinek, illetve a Honda, Hyundai és a Lynk & Co. munkatársainak.”

„Természetesen mi sem szeretnénk mást, mint visszatérni a normális kerékvágásba, de óvatosnak kell lennünk. Ha később döntünk a WTCR ázsiai szakaszának mellőzése mellett, lehet, hogy már nem lenne hely az európai pályákon a sok átszervezés miatt.”

A Makaói Nagydíjra továbbra is sor kerül majd, azonban nem a nemzetközi, hanem a hazai (és kínai) túraautósok fogják a mezőnyt alkotni.

Dátum Pálya Ország
1 09.12.-13. ?? Salzburgring Ausztria
2
3 09.25.-26. ?? Nürburgring Németország
4
5 10.10.-11. ?? Slovakia Ring Szlovákia
6
7
8 10.17.-18. ?? Hungaroring Magyarország
9
10
11 10.31.-
11.01.
?? Motorland Aragón Spanyolország
12
13
14 11.14.-15. ?? Adria International Raceway Olaszország
15
16