back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Alesi eladta a Ferrari F40-ét, hogy a fia versenyezhessen a Formula 2-ben

Alesi eladta a Ferrari F40-ét, hogy a fia versenyezhessen a Formula 2-ben

-

Az egykori Forma-1-es versenyző Jean Alesi elmondta, hogy eladta a saját Ferrari F40-ét, hogy saját kézből finanszírozhassa a fia, Giuliano Alesi idei szezonját a Formula 2-ben, amit a HWA csapatának versenyzőjeként fog teljesíteni.

Giuliano – aki a Ferrari pilótaakadémiájának a tagja – a tavalyi szezonban mutatkozott be a Forma-1 előszobájaként is emlegetett sorozatban a Trident csapatával. A francia fiatal legjobb eredménye egy kilencedik hely volt és az egyéni bajnokságban a tizenötödik helyen végzett.

A kis Alesi az idei szezonban azonban mér a HWA-nál fog versenyezni, akik az eddig jól ismert Arden csapatának a helyét veszik majd át a sorozatban. A tavalyi szezonban pont az az Anthoine Hubert ért el zseniális eredményeket (két futamgyőzelem Monacoban és Le Castelletben) az Arden versenyzőjeként, aki a Spa-i főfutamon tragikus körülmények között az életét vesztette.

Az 1995-ös Kanadai Nagydíj győztesének azonban egyáltalán nem tetszik, hogy a Formula 2-ben nincs olyan költségvetési sapka, amit a Forma-1-ben be fognak vezetni a 2021-es szezontól kezdődően.

Egy Ferrari F40 piaci értéke megközelítőleg 1 millió euró, amíg egy teljes szezon a Formula 2-ben akár 1.8 millió eurót is kóstálhat egy versenyző számára, ami nem egy kis összeg.

„Először is, az idei Formula 2-es szezon egy katasztrófa lesz, már csak a versenyek miatt is,” – véli a Ferrari egykori versenyzője.

„A Forma-1-ben már a költségvetési sapkáról beszélnek, azonban a Formula 2-ben ez még csak szóba sem került. Semmit nem változtattak a költségeken. Biztos vagyok benne, hogy a magas költségek miatt számos versenyző lesz majd kénytelen idő előtt befejezni a szezont, ami egyáltalán nem jó a Formula 2 és a Formula 3 számára.

„Remélem, hogy ez a nagy zavar változásra ad majd okot és megadja a lehetőséget a versenyzők számára, akik nem csak a hatalmas pénzösszeget teszik bele, hanem szinte az életüket is feláldozzák ezért, ugyanis még az iskolát és az egyetemet is otthagyják a versenyzés érdekében.

„Végtelenül szomorú vagyok, ugyanis hiába vagyok ex-Forma-1-es versenyző és hiába vannak kapcsolataim, mégis el kellett adnom a Ferrari F40-emet, hogy biztosítsam a fiam idei szezonját anyagilag a Formula 2-ben.

„És, hogy miért csináltam? Mert jelen helyzetben szinte képtelenség megállapodást kötni egy szponzorral is.”

Jean még az olasz istállótól kapta az F40-et, ami az 1991-től 1995-ig érvényes szerződésében volt benne eredetileg. A francia veterán a Ferrari előtt a Tyrellnél húzott le két szezont, majd az 1996-os szezonban már a Benetteon csapatát erősítette.

„A családunkban mindent szenvedéllyel csinálunk és amikor választanom kellett az F40 és a fiam jövője közt, úgy gondolom, nem is volt kérdés, hogy mit fogunk csinálni. Inkább versenyezzen, úgy is öreg vagyok én már ahhoz, hogy egy Ferrrari F40-et vezessek,” – mondta nevetve Jean.