back to top
Kezdőlape-MobilityFormula E finálé: 6 futam 9 nap alatt, mind Berlinben!

Formula E finálé: 6 futam 9 nap alatt, mind Berlinben!

-

A Formula E versenynaptára meglehetősen eltér a legtöbb európai bajnokság naptárától, mivel novemberben kezdődik és rend szerint a következő nyáron ér véget.

Így aztán a Formula E 2019/20-as szezonja elkezdődött (tavaly novemberben), 5 futam le is zajlott, február 29-én volt az utolsó. Az ezt követőeket azonban nem tudták megrendezni a járvány miatt.

Az eredeti menetrend szerint a szezonzáró egy dupla versennyel (szombaton és vasárnap is egy) ért volna véget, Londonban, július 25-26-án. Azonban újra kellett gondolni a lehetőségeket, és mivel ők nagyon időszűkében vannak, hiszen ez év végén nekik már a következő szezonjuk kezdődne, és előtte szünetre is szükség van, úgy döntöttek, hogy a hat futamot tartanak még meg az aktuális szezonban, mindet Berlinben, a Tempelhof reptéren, a következő időpontokban: augusztus 5, 6, 8, 9, 12, 13.

Persze mindezt nézők nélkül, és vélhetően ezért is esett Berlinre a választás, mivel a naptárban a Tempelhof reptér az egyetlen helyszín, mely bár nem valós versenypálya, de nem is közutakból áll. Ezen kívül itt könnyebben megoldható, hogy mind a hat versenyre más-más módon jelöljék ki a pálya nyomvonalát.

A német hatóságokkal egyeztetve, úgy kell megrendezniük a versenyeket, hogy a helyszínen egyidejűleg maximum 1000 ember (csapattagok, stb) tartózkodhat, beleértve a helyi szervezőket és az orvosi személyzetet is.

A versenyek előtt kötelező koronavírus teszten átesniük a jelenlévőknek, és helyszíni szűrésen is minden alkalommal, mikor a versenyhelyszínre érkeznek. Ezen kívül arcmaszkot kell hordani, kellő távolságot kell tartani egymástól, és minimalizálni a mozgást a munkaterületek között.

A bajnokságot jelenleg António Félix da Costa (DS Techeetah) vezeti Mitch Evans (Panasonic Jaguar Racing) és Alexander Sims (BMW i Andretti Motorsport) előtt.

IDE kattintva megnézhetitek a Racingline.hu tavaly, a Berlin E-Prix-n készült videóját!