back to top
KezdőlapFormula 1Steinert bosszantja a fordított rajtrácsos versenyek elvetése

Steinert bosszantja a fordított rajtrácsos versenyek elvetése

-

A Haas csapatfőnökét messze nem nyűgözte le, hogy végül leszavazták a fordított rajtrácsos versenyeket. Amely ötlet egyébként annak reményében született meg, hogy azokon a helyszíneken, ahol több futam is lesz egymás után, (jelenleg a Red Bull Ring, és Silverstone) felkeverjék az állóvizet és ne legyen két teljesen egyforma futam.

A tízből kilenc csapat belement a játékba, azonban a Mercedes nemet mondott, amely nem a jelen szabályok értelmében elég volt arra, hogy az ötlet ne legyen megszavazva.

A Ferrari szóvá is tette ezt riválisának, illetve Steiner sem boldog a dolgot illetően, szerinte az F1 egy lehetőséget hagyott ki, hogy tapasztalatot szerezzen.

„Megvan a lehetőséged. Két versenyt rendezünk ugyanazon a pályán szóval, ha a másodikon csinálunk valami újat, legalább tanulunk valamit. Lenne viszonyítási alapunk, mivel egy héttel korábban már megcsináltuk úgy, ahogy az megszokott.” – nyilatkozta a Racefans-nek

„Én annak a híve vagyok, hogy ne féljünk kipróbálni valami újat, de ne féljünk kimondani sem, amennyiben nem működik. Ha nem válik be, nem tudjuk folytatni a jövőben.”

„De úgy gondolom, hogy minimum ki kellene próbálnunk néhány újdonságot, mivel ’a puding próbája az evés’. Amennyiben kipróbálód, látod mi lesz és utána le lehet vonni a tanulságot ’megpróbáltuk, jó volt, nem volt jó, valami nem rosszat csináltunk, megpróbáltuk, de nem működött, dolgoznunk kell rajta a jövőben’.”

Steiner arra is kitért, hogy csak azért támogatta-e az ötletet, mert kedvezne a Haasnak:

„Nem úgy látom, hogy ez egy lehetőséget teremtett volna a kiscsapatoknak, az élcsapatok ellen. Úgy gondolom, hogy ez egy remek lehetőség arra, hogy talán érdekesebbé tegyük a sportot. Én nem azt állítom, hogy ez így is lenne, de mindenképpen adnék neki egy esélyt.”

„Azt sem gondolnám, hogy ez egy lehetőség lenne arra, hogy jobban csináljuk, mivel ott van a többi középcsapat, akiknek megvannak ugyanezen lehetőségeik, szóval ugyanott vagyunk.”

„Egy nagyon határozott véleményem van ezzel kapcsolatban, mivel ezek a dolgok egy normális évben nem játszódnának le, nyilvánvalóan, és remélem nem lesz több ilyen évünk. Ellenben minden kihívás lehetőségeket ad, amelyekkel jelen pillanatban nem élünk.”