back to top
KezdőlapFormula 1Ecclestone: A Vettel-Hamilton páros jót tenne az F1-nek

Ecclestone: A Vettel-Hamilton páros jót tenne az F1-nek

-

Bernie Ecclestone hisz abban az ’álomcsapatban’, amit a Mercedes hozhat létre azzal, hogy Sebastian Vettelt és Lewis Hamiltont csapattársakká teszik.

A németek négyszeres világbajnoka, aki az idény végén elhagyja a Ferrarit, óriási kavarodást okozott a pilótapiacon. Helyére Carlos Sainz érkezik, akinek ülését a Renaulttól távozó Daniel Ricciardo fogja átvenni a McLarennél.

Azt ugyan még nem tudni, hogy hova fog igazolni Vettel, azonban korábban már szóba hozták őt a Mercedesszel, és a csapatfőnök Toto Wolff is megerősítette, a német pilóta jó választás lehetne.

„Szeretném a Mercedesben látni őt.” – mondta Ecclestone az RTL-nek.

„Szeretném látni őt Lewis Hamilton ellen versenyezni, úgy gondolom, hogy jót tenne a Forma-1-nek, jót tenne a sportnak, és jót tenne a nézőknek.”

Hozzátette: „Azt hiszem, probléma nélkül kijönnének egymással. Ez nem az egók harca, mindkettőjük egy óriási tehetség. Szóval ez egy meglehetősen szuper csapat lenne.”

„Nem látok problémát azt illetően, hogy Hamiltont rosszul érintené és tudom, hogy Sebastian élne-halna a lehetőségért, hogy megküzdhessen vele.

Ecclestone előált egy teóriával azt illetően, hogy Vettelnek miért nem sikerült megismételnie a gyerekkori hősének, Michael Schumachernek a sikerességét a Ferrarinál.

„Michael szituációja egy picit más volt, mivel egyszer megkérdeztem tőle: ’Ki vezeti a csapatot?’ ’Én’ – felelte. Lehetséges, hogy ez volt az amiért olyan sikeres volt.”

„A baj az olaszokkal szimplán annyi, hogy vezető alkatokból nincs olyan sok nekik… véleményem szerint nincsen vezérük.” – mondta.