back to top
KezdőlapTouring CarWTCRÚjra lesz privát bajnokság a WTCR-ben!

Újra lesz privát bajnokság a WTCR-ben!

-

A sorozat promótere bejelentette, idén indul majd a WTCR Trophy, mellyel visszatér a privát értékelés a túraautózás csúcsára.

Azok számára indul majd ez a bajnokság, akik „nem rendelkeznek semmilyen gyári támogatással”, a promóter viszont később fogja bejelenteni, ez melyik pilótákat is jelenti majd. Egy biztos, a korábbi bajnokok nem számítanak majd bele a külön pontszerzésbe.

Azt követően hozták ezt a döntést, hogy újra megnyitották a nevezést az egyautós csapatoknak. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a versenynaptárban végül csak európai helyszínek szerepelnek.

„Míg a WTCR csapatok, és nem gyártók versengéséről szól, muszáj elismernünk, hogy a gyártók jelentős támogatást nyújtanak egy-egy csapatnak, illetve pilótának.” – jelentette ki a sorozat első embere, François Ribeiro.

„Ezzel szemben vannak olyanok, akik nem részesülnek hasonló támogatásban. Az Eurosport Events azért hozta létre a WTCR Trophyt, hogy esélyt adjunk nekik egy versenyképes közegben bizonyítani, hogy ők is reflektorfénybe kerülhessenek és elismerjük így a munkájukat.”

„Ez egy újjáélesztése lesz a WTCC független kupának, ami olyan versenyzőknek adott esélyt gyártókkal küzdeni a végső győzelemért, mint Michelisz Norbert, Esteban Guerrieri és Yann Ehrlacher.”

A hivatalos listát, hogy ki vehet majd részt a privát bajnokságban, a szeptemberi salzburgringi idénynyitó előtt teszik majd közzé.