back to top
KezdőlapFormula 1Brundle: A ferraris szakítás elősegítheti Vettel jó szereplését

Brundle: A ferraris szakítás elősegítheti Vettel jó szereplését

-

A Sky Sports szakkommentátora, Martin Brundle úgy véli, hogy Sebastian Vettel szakítása a Ferrarival elősegítheti azt, hogy szárnyaljon az idei szezon során.

A négyszeres világbajnok és a Ferrari a karantén időszak alatt jelentette be, hogy az idei szezon végétől külön utakon folytatják tovább a Forma-1-ben, miután a két fél nem volt képes megegyezni az új szerződés kapcsán. Azonban egyes pletykák szerint a távozás legfőbb oka az volt, hogy négyszeres világbajnok elveszítette a motiváltságát és a csapatába vetett bizalmát.

„Őszinte leszek: szerintem Vettel szárnyalni fog idén,” – mondta Brundle. „Már a múltban sem vette túlságosan figyelembe a csapat utasításait, legyen szó a 2013-as maláj esetről Mark Webberrel vagy, ami tavaly Szocsiban történt közte és Leclerc között.

„Semmi nem fogja érdekelni, csakis kizárólag saját magáért fog versenyezni, efelől semmi kétségem nincsen. Az is kérdés, hogy egyáltalán fog-e maradni a Forma-1-ben, de szerintem nem fog visszavonulni. Majd elválik, hogy vajon átszerződik-e a Renaulthoz, hogy belevágjon egy új projektbe vagy sem.

„Seb tettre kész lesz az idei szezonban. Nem hiszem, hogy bármit is veszített volna a sebességéből az évek alatt. A kerék a kerék elleni csatákban való döntései ugyan már nem a régiek, de ugyanakkor is kíváncsi vagyok, mire megy idén. A Ferrari vezérkara ugyan mindig Leclerc-t fogja előnybe részesíteni, azonban sokan azt mondják, hogy a Ferrari már a tavalyi szezonban is ezt tette.”

Brundle azt is kiemelte, hogy a Ferrari számára némi kellemetlenséget okozhat az, hogy Vettel milyen szorosan fog majd együtt dolgozni a szezon során annak tudatában, hogy a következő szezonban már nem az ő csapatuk versenyzője lesz. Azonban a Benetton és a McLaren egykori pilótája szerint a sűrű versenynaptár nagyban enyhíti ezt a tényt.

„Amikor bemész a garázsba, akkor te leszel a nem kívánatos személy, ugyanis a csapat nem akarja, hogy túl sok olyan belsős információt szerezz, mielőtt még egy másik csapathoz nem szerződnél.”

„Ez még nem is tudatosul benned, amikor csatlakozol egy csapathoz. Végigjárjátok a gyárépületet és minden egyes szerelő, mérnök örül annak, hogy ott vagy és láthat téged. Azonban amint kiderül, hogy távozol az egész helyzet kezd kényelmetlenné válni és ezen egyszer túl kell jutnia minden versenyzőnek. azt hiszem, hogy az egymást követő gyors versenyek megkönnyítik majd a Ferrari dolgát ebben a helyzetben.”