back to top
KezdőlapFormula 1Vettel: Örülök, hogy csak egyszer pördültem meg

Vettel: Örülök, hogy csak egyszer pördültem meg

-

Sebastian Vettel nem volt elégedett Ferrarija beállításaival a vasárnapi versenyen. Elmondása szerint, folyamatosan autója egyensúlyával küszködött a 71 kör során, és ez egy megforgást eredményezett. Csalódást keltő eredményt ért el a németek négyszeres világbajnoka, mivel csak a tizedik helyen zárt.

„Örülök, hogy csak egyszer pördültem meg. Nehéz volt.” – mondta Vettel a Sky Sports-nak. Sainzzal való kis összeérésükről pedig azt mondta, hogy: „Nagyon szűk volt a hely. Az egyik McLaren befordult, én pedig megpróbáltam olyan közel kerülni hozzá amilyen közel csak lehet, de elvesztettem az autóm hátulját.”

Azonban nem ez volt az egyetlen szituáció amikor Vettel bajban volt az autó egyensúlyának megtalálásával kapcsolatban:

„Rengeteg alkalommal elvesztettem az autó hátulját ma. Örülök, hogy csak egyszer volt ennek nagyobb hatása. Nagyon nehéz volt ma ezt az autót vezetni. A végére már elég szórakoztatóvá vált, de nem úgy ahogy szerettük volna.”

Egészen szombatig egy másik első szárny volt az SF1000-en. A tudattal, hogy ez nem működött, Vettel levonta a tanulságot a német RTL-nek:

„Ez nem az az autó volt, amit pénteken vezettem. Őszintén szólva, nem tudom mi a probléma gyökere. Megpróbáltunk valamit, nem fizetődött ki, rossz döntést hoztunk.” – zárta Vettel.