back to top
KezdőlapFormula 1Albon lelúzerezte Hamiltont az ütközésüket követően

Albon lelúzerezte Hamiltont az ütközésüket követően

-

Alex Albon kendőzetlenül megmondta a véleményét a csapatrádión Lewis Hamiltonról, miután a biztonsági autós újraindítást követően összeütköztek és ismét Albon húzta a rövidebbet csakúgy, mint tavaly Brazíliában. A thai egy igazi lúzernek titulálta a hatszoros világbajnokot a csörtéjüket követően, ami szerinte egy potenciális győzelemtől fosztotta meg őt.

A Red Bull thai versenyzője rendkívül jól állt a sokadik biztonsági autós fázist követően. A milton keynesi istálló friss gumikon vehette üldözőbe az élen autózó két Mercedes, miután megelőzte Sergio Pérezt a harmadik helyért.

Azonban amint megtámadta Hamiltont a hármas kanyar külső ívén, összeütköztek, mivel nem maradt elég hely a két autó között. Hamiltonnak nem lett semmi baja, azonban Albon kipördült a kavicságyba és visszaesett az utolsó helyre. Szegény Albont még az ág is húzta ezt követően, ugyanis nem sokkal az ütközés után erőt veszített és idő előtt be kellett fejeznie a versenyt egy motorprobléma miatt.

„Úgy érzem, megnyerhettük volna ezt a versenyt,” – nyilatkozta Albon a kiesését követően. „Természetesen a Mercedesek tempója volt a mérce, azonban a srácok remek stratégiát eszközöltek, ami lehetőséget adott nekem a győzelemre.

„A kiállás után nem voltam benne biztos, hogy működni fog-e a taktika, azonban az újraindítást követően a többiek szenvedtek a közepeseken, szóval működött. Az autó jó volt a verseny ezen szakaszában és el is kezdtem az előzéseket. Már Bottasra koncentráltam, amikor ütköztünk Lewisszal.

„A brazil esetünk során szerintem 50-50 százalékban voltunk hibások, de erről az esetről már nem mondhatom el ugyanezt. Mindig ott van az ütközés kockázata, ha kívülről előzöl, azonban én hagytam neki elég helyet, szóval csak rajta állt, hogy ütközni fogunk-e vagy sem,” – mondta csalódottan Albon, aki ismét Hamilton miatt veszített el egy lehetséges dobogós helyezést.

A pillanat, amikor Albon megmondta a véleményét a hatszoros világbajnokról: