back to top
KezdőlapFormula 1A Mercedes is elismeri, alapvető problémák vannak a váltóval

A Mercedes is elismeri, alapvető problémák vannak a váltóval

-

A címvédő csapat is megerősítette, az idei Mercedes alapvető tervezési gondokkal rendelkezik, ezért voltak problémáik az Osztrák Nagydíjon.

A csapat még keresi a problémát, ami előjött mind Valtteri Bottas, mind Lewis Hamilton autójánál, de az már kiderült, nem a váltó mechanikai paramétereivel volt gond.

Helyette az történt, hogy a Mercedes belső kialakítása úgy vibrált be a Red Bull Ring kerékvetőin, ami gondot okozott a német gyártónak.

A helyszíni mérnöki csapat vezetője, Andrew Shovlin megerősítette, a probléma nem a versenyen jött elő, hanem már az egész hétvégén jelen volt.

„Már tudtunk róla pénteken is, amikor Valtteri az egyik edzés végén találkozott ezzel. Az volt az első jel, hogy problémáink vannak. Szombaton újra vissza-visszajött, így a versenyen már számítottunk rá.” – mesélte.

„Úgy tűnik, ez jellemző az autónkra. Ha összeépítjük és megyünk vele, elő fog jönni. Csai annyi a kérdés, mikor.”

Shovlin elmagyarázta, az autó elektronikai rendszereinek jelei okoztak problémát a váltóban és a szenzorokban.

„Nem egyszerre jelenik meg a probléma, hanem inkább kifejlődik mint „elektromos zaj”. És ez kezdi megzavarni a többi rendszert is. Valtteri a verseny felénél szembesült a problémával, Lewisnál pedig egyre rosszabb és rosszabb lett, de csak később jelent meg.”

„Ez egy elektonikai zavar, ami sok minden másra is kihat.”

Természetesen a csapat most azon dolgozik, hogy a hétvégi Stájer Nagydíj előtt megszüntessék, vagy minél jobban csökkentsék a problémát.