back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen készen áll egy esős Stájer Nagydíjra

Verstappen készen áll egy esős Stájer Nagydíjra

-

Az esőmenő holland pilóta lelkesedne egy esős versenyért, és reméli, hogy megbosszulhatja csalódást keltő eredményét az első ausztriai verseny után.

Verstappen a második helyről rajtolhatott a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon, és ott is haladt a pole-ból induló Valtteri Bottas mögött, amikor is a hatodik körben kiállni kényszerült technikai problémák miatt.

A 2018 és 2019-es spielbergi győztes, arról is híres, hogy kiválóan vezet esőben, amit a tavalyi Német Nagydíjon és 2016-ban Braziliában prezentált is.

Az előrejelzés esős körülményeket mutat a Red Bull Ringre a hétvégére, amit Verstappen egy kicsit sem bán, hiszen megszerezheti első pontjait, és életben tartsa világbajnoki esélyeit.

„Előre felé tekintek, ugyanazon a pályán fogunk versenyezni a héten, azt gondolom ez egy remek lehetőség arra, hogy jobban megismerjük az autót.” – mondta a holland a Crash.net-nek.

„Mindenesetre megtaláltuk azt, hogy mi nem volt tökéletes legutóbb, és javítani tudunk rajtuk a héten. Azt gondolom, hogy ugyan azon a pályán versenyezni a tökéletes alapja egy jó összehasonlításnak, az időjárás függvényében, és remélhetőleg most jobbak leszünk.”

„Úgy néz ki eshet a hétvégén, nem vagyok biztos benne, hogy mindenki tudja milyen a teljesítménye ilyen körülmények között ezekkel az autókkal, szóval izgalmas lesz.”

„Mindig szeretek esős körülmények között menni. Ahhoz, hogy gyors legyél, az autónak és a versenyzőnek is 100%-osnak kell lennie.”

Verstappennek most fel kell zárkóznia összetettben, azonban bizakodó, hiszen egészen a meghibásodásig versenyképes volt az autó.