back to top
KezdőlapFormula 1Wolff: Ez egy klasszis kör volt Hamiltontól

Wolff: Ez egy klasszis kör volt Hamiltontól

-

Lewis Hamilton megszerezte idei első, pályafutása 89. pole pozícióját. A csapatfőnök Toto Wolff szerint klasszis teljesítmény volt ilyen trükkös körülmények között.

Hét tized másodpercet kellett volna javítania Max Verstappennek az utolsó körében, hogy a pole-ba kerüljön. Ez viszont akkor hiúsult meg, amikor az utolsó kanyar előtt elvesztette hatalmát az autója felett a holland, ezzel pedig a javítás lehetőségét is eldobta. Azonban mindez mit sem számított, hiszen Lewis Hamilton még tudott javítani idején, és ezzel több mint egy másodpercet vert a mezőnyre:

„Igazán klasszis kör volt ez Lewistól és egy hihetetlen teljesítmény, igencsak változó körülmények között. Nem emlékszem rá, mikor fordult elő utoljára olyan, hogy valaki 1,2 másodperccel előzte meg a második helyezett pilótát.” – mondta Toto Wolff a Mercedes csapatának értékelésén.

Valtteri Bottas kevesebb sikerrel tudta le a kvalifikációt, csak a negyedik lett:

„A kvalifikáció többi részén jól ment, és végig versenyben volt az első sorért. De a végén valami nem jött össze, szóval ki kell vizsgálnunk majd, hogy mi történt, mivel minden bizonnyal, autója nem volt a sebesség hiányában.”

Ma délutánra azonban már száraz körülményeket várnak. Amennyiben Verstappen ott tud maradni Hamilton sarkában, nem lesz unalmas délutánunk.