back to top
KezdőlapFormula 1Vettel: Nem fognak sokat változtatni az új fejlesztések

Vettel: Nem fognak sokat változtatni az új fejlesztések

-

Sebastian Vettel szerint a Ferrari újításai nem fogják megváltoztatni az erősorrendet, azonban még az információhiány miatt ők sincsenek tisztában azzal, hogy milyen jók lesznek a fejlesztések.

Az olasz istálló már a Stájer Nagydíjon elkezdte bevetni a tervezett újításaikat az idei konstrukciójukon, ami eddig egyáltalán nem tűnik versenyképesnek semmilyen téren.

A Stájer Nagydíjon bevetett fejlesztéseket eredetileg csak a Hungaroringen láthattuk volna az SF1000-en, azonban a Ferrari, látva az első futamon nyújtott gyenge teljesítményüket, megsürgetett pár fejlesztés, amiket idő előtt be is tudtak vetni.

Azonban hiába sürgették meg az újításokat, a versenyen szinte egyáltalán nem tudtak használható adatokat gyűjteni, miután Sebastian Vettel és Charles Leclerc az első körben ütközött egymással, ami miatt mind a ketten már a verseny elején kiestek. A maranellóiak ebből kifolyólag az előző versenyhétvégén látott konfigurációval fogják teljesíteni a Magyar Nagydíjat, mivel például a balesetben összetört vadonatúj padlólemezt pótolni kellett Leclerc autóján.

Amíg sokan optimistán tekintenek a soron következő versenyre – már csak a fejlesztése miatt is – Vettel a Magyar Nagydíj előtti sajtónapon elmondta, hogy a nagy előrelépés egyáltalán nem garantált.

„Tudjuk, hogy az Ausztriában bevetett elemek működtek,” – mondta a négyszeres világbajnok. „Szerettük volna, hogy ezek az újítások megváltoztassák a jelenlegi helyzetünket, azonban jelen pillanatban úgy fest, hogy ez nem így lesz.

„Ezt még nem szabad készpénznek venni, ugyanis még versenykörülmények között is mennünk kell velük. Szóval már csak emiatt is lesz érdekes a holnapi nap és a verseny, mert itt megláthatjuk majd, hogy mennyit jelentenek ezek az újítások.”